Az ír whiskey mesés története

Függetlenül attól, hogy kinek milyen a viszonya az alkoholos italokhoz, időnként eljön a pillanat, ami alkalmat ad a kóstolgatásra. Az ír whiskey vitathatatlanul a legtökéletesebb aromák közé tartozik, ezt már több évszázadnyi visszajelzés igazolta.
Az idő próbáját kiállta tehát, és a siker megkérdőjelezhetetlenségét az is alátámasztja, hogy igazán reprezentatívak a piacról a visszajelzések, hogy a marketingesek szakterminológiájával éljünk. Ez alatt azt értjük, hogy az ír whiskey a világ minden országában jól ismert, ez már így van időtlen-idők óta. Nem egy újkeletű divathullámról van tehát szó, hanem egy jól bevált, kipróbált, garantáltan sikert arató receptúra ez, amiről most szólunk.
Az ír whiskey eredete egyébként roppant mód megosztja a tudósokat és az önjelölt szakértőket. Ez az ital ugyanis az egyike azon jelenségeknek, amelyek a nevük folytán nagyon mókás háttérsztoriknak szolgálnak alapul.
Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy egy valóban Írországból eredeztethető nedűről van szó, annak dacára, hogy a neve nagyon is erre utal.
Az ír whiskey mögött számtalan magyarázat húzódik, aki pedig egy picit is jártas a nép történelmében, tudni fogja, hogy ez egy nagyon mobilis nemzet volt mindig. A történelem ilyen-olyan megpróbáltatások elé állította ezt az aprócska európai nemzetet, amire ők sokszor a kivándorlással reagáltak, hiszen nem egy könnyen feladós népről van szó.
A tény, hogy számtalanszor újrakezdték más országokban az életüket, hozzájárult a valódi ír találmányok terjedéséhez, így akár az is megtörténhetett volna könnyedén, hogy ezt a roppant karakterisztikus, a minőség minden jegyét magában foglaló italkülönlegességet eljuttassák a világ másik tájára, már akkor, amikor még a világkereskedelem gyerekcipőben járt. Aki látta már az íreket ünnepelni, cseppet sem lesz meglepve, hogy ezen aránylag pici ország nevéhez ilyen remek alkoholos ital fűződik.
Az ír whiskey büszkesége Írországnak, az ott élő embereknek, de természetesen a kivándoroltaknak, és még azok leszármazottainak is.