Az örökbefogadott kutya segít kóbor sorstársán - Kutyulva

Ő itt Lana, aki az utcán született és anyja korán elpusztult, és egyedül járta Brasília utcáit, ezt az időszakot kutya létére sem fogja egész biztosan elfelejteni. Lanat megmentették, és a befogadó család mindent megtett, hogy boldog élete lehessen, ami meg is valósult, hisz Lana szuper életet él.

Ám ezek szerint Lana nem felejtette el, hogy mi történt vele az utcán, és egy téli éjjelen, amikor már nagyon hideg volt, Lana fogta a jó meleg takarót, kihúzta kutyaóljából és a kerítéshez vitte, ahol egy kóbor társa könnyedén elérhette, és rá tudott feküdni.

Lana gazdái reggel nem hitték el, hogy milyen emberi módon viselkedett a kutyájuk, hogy próbált segíteni kóbor társán, hogy az meg ne fagyjon a hideg brazíl télben.

A gazdi készített egy fotót, amit feltöltött az internetre is, hogy lássák az emberek az állatokban mennyi empátia és szeretet van sorstársuk iránt. Próbálták a kóbor kutyát is megszelídíteni, de sajnos nem tudtak a közelébe férkőzni, annyira félt az emberektől. Ezért úgy döntöttek tesznek neki is egy meleg plédet, rendszeresen adtak neki enni és inni.

Hát nem fantasztikus, ahogyan ez a kutya viselkedett sorstársával? Azt mondjuk emberi, de közben meg tudjuk, hogy sokszor az ember az ilyen jellegű feladaton pillanatok alatt képes megbukni! Míg egy kutya nem!

 

Címkék: ,

Hasonló cikkek

Nincsenek hasonló cikkek

0 Hozzászólás

Hozzászólás írása