Nagy macik nyomában XII. rész – Az akita inu Japánban nemzeti ereklyének számít!

akita inu

Az akita inu nem kifejezetten társasági lény, mondhatni magának való fajta, aki nem rajong a zsúfoltságért, a többi kutya loholásáért és pláne az idegenekért. Egykor nem mindennapi vadászképességei és ösztönei miatt tenyésztették, s ez a háttér ma sem hazudtolja meg magát: a fajta csak részben állja meg a helyét, mint családi kutya. De azért kivételek mindig akadnak, főleg hogy a kutya viselkedése nagyban függ neveltetésének milyenségétől. Ami pedig a gazdi felelőssége, úgyhogy körbe is értünk.

Az akita inu nyugalomra és szeretetteljes kapcsolódásra vágyik!

Bár a bevezetőből úgy tűnhetett, hogy magányos farkasról beszélünk, de azért ez így, ebben a formában nem igaz. A fajta vágyja a kötődést, a szeretetet, de nem végtelen mennyiségű emberrel és pláne nem ismeretlenekkel. A gazdájával kialakított mély, bensőséges kapcsolat bőven kielégítő a számára. Ugyanakkor a családjához tartozó gyermekekkel elképesztően türelmes. De mivel természetére a békekeresés jellemző, ezért az elvadult, ereszd el a hajamat játékokat nem kedveli, s nem szívesen veszi ki belőlük a részét. Különösen akkor nem, ha számára idegen gyermekek veszik körül. Pontosan ezért felügyelet nélkül nem hagyható, ezzel elkerülhetőek a konfliktusok és a nem várt találkozások.

Természete különc, ugyanakkor a szoros, szereteten alapuló kötődések közel állnak hozzá. A lényeg, hogy nem bárkivel és nem bármekkora mennyiségben. A magányt ellenben nem viseli jól, és intelligens, független kutya lévén inkább elfoglaltságot keres magának. Ahogy az lenni szokott ez nem túlságosan gazdibarát forgatókönyv, tehát érdemes elkerülni.

Nyugalmat sugárzó megjelenése méltóságteljessé varázsolja, ugyanakkor a szabadban pillanatok alatt képes elragadtatni magát. Ez erős vadászösztönei miatt nem meglepő fordulat, ám épp ezért a következetes nevelés az esetében nem választás kérdése. Nem kevés empátia, türelem és gyakorlottság kell ahhoz, hogy akaratossága megszelídíthetővé váljon. A feladat teljesítése nem lehetetlen, de az tény, hogy nem tapasztalatlan, kezdő kutyásoknak való.

Az akita inu gondolkodik és felülbírál!

A helyzet az, hogy ez a fajta önálló gondolkodásban verhetetlen, s minden helyzetről megvan a maga véleménye. Így aztán értelmetlennek tűnő parancsokat egyszerűen nem hajlandó végrehajtani. Amiben nem lát logikát vagy legalább hasznot azt képes teljesen figyelmen kívül hagyni, és ha ez történetesen a gazdi szava, akkor sincs apelláta. Az egyszerűbb játékok vagy mutatványok nem vonzzák, ahogy a trükkök sem kötik le. A kutyasportok sem állnak közel a szívéhez. Komoly, tekintélyt parancsoló fajta, aki bármire nem hajlandó erőt és időt áldozni.

Amúgy felépítése nagyszerű sportolóvá varázsolja, szóval ha a gazdi képes megértetni vele, hogy nagyon is van értelme a közös mozgásnak, esetleg versenyzésnek, akkor az akita hihetetlen fizikai teljesítményekre képes.

Az engedelmesség témaköre is kényes kérdés, mert ha az akita úgy véli, hogy nincs se eleje, se vége ennek az egésznek, akkor kíméletlenül megmakacsolja magát és egyszerűen nem hallgat a jó szóra. Viszont ha a gazdi képes meggyőzni arról, hogy igenis hasznos, sőt akár még szórakoztató is az engedelmes viselkedés, akkor a fajta örömmel megy bele a játékba, a tanulásba. Tehát az elkötelezettség – gazdi fronton – elengedhetetlen a sikeres és főleg idegeskedésektől mentes neveléshez.

Az akita inu nem tűri az erőszakot!

A következetesség az esetében elengedhetetlen ez igaz, ellenben sem a szigort, sem a parancsolgatást nem viseli el. Érzékeny lelkű, azaz odafordulásra, megértésre vágyik. Ha a gazdijától türelmet, empátiát, és konzekvenciát kap ajándékba, akkor mindezt hűségével, szeretetével és szófogadásával hálálja meg. Az igazságérzete roppantul fejlett, így nem bírja elviselni, ha méltánytalanság éri őt, vagy a szeretteit.

Hogy milyen számára az ideális falkavezér? Aki utat mutat a szeretet erejével. Aki korlátokat állít fel, olyan szabályokat, amikhez következetesen és kitartóan tartja magát. Aki kellő türelemmel viseltetik az akita különcsége iránt, és aki elfogadja makacsságát, olykor ok nélküli önfejűségét. És hogy mit kap cserébe az a kétlábú, aki mindennek a kritériumnak megfelel? Egy olyan hűséges négylábú társat, akinek a szeretete megrendíthetetlen, aki mindig és mindenkor szerettei mellett áll, és aki nem rest odaajándékozni határokat nem ismerő odaadását.

Az akita története évezredekkel ezelőtt kezdődött!

Agyagedények és bronzharangok kutyaformái arról tanúskodnak, hogy nagyjából ötezer évvel ezelőtt a fajta ősei már mancsnyomokat hagytak maguk után. Az ábrázolásra egyébként nem volt méltó akármilyen kutyatípus, tehát csak a kitüntetett fajtákat örökítették meg a mesterek ilyen, halhatatlan módon.

Az eredetéhez megannyi legenda kapcsolódik, ám ami biztos, hogy az első fajtatiszta négylábút Japán Akita régiójában találták meg, ahonnan aztán meghódította nemcsak a Távol-Keletet, hanem gyakorlatilag az egész világot. Történelmi érdekesség, hogy a fajtát 1931-ben nemzeti ereklyévé választották, s épp ezért a fajta kivitele 45-ig tiltottnak számított.

Eleinte vadászatokon vették hasznát számtalan pozitívumának köszönhetően: medvék, vaddisznók és szárnyasok nyomába eredt nem kis eredményességgel. Mivel bátorságával legfeljebb csak ereje vetekedhetett, így őrző, és teherhordó ebként is előszeretettel alkalmazták. Sajnos ez a fajta sem úszta meg a kutyaviadalokban való részvételt, de a kegyetlen játékok betiltásával ez a méltatlan szerep végérvényesen befejeződhetett.

Mára már munkakutya funkcióját jóformán teljesen elveszítette, igaz az ösztönei hajtják. Ennek ellenére családi, társas kutyaként találta meg a helyét. Védelmező ereje a mai napig erős, tűzön-vízen keresztül kiáll azokért, akiket szeret.

Ahhoz, hogy a családban megtalálja a helyét, s egyben lelki békéjét elengedhetetlen a lefárasztása, leterhelése fizikai és szellemi szinten egyaránt. Az akita impozáns méretei miatt sem kezelhető túl könnyen, hát ha még ehhez az izomkolosszus felépítéshez önfejűség is társul. Többek között ezért sem kifizetődő erővel nekilátni a megszelídítésének, az eszes és szívvel teli közeledés, azonban csak sikerrel végződhet.

Milyenek azok a bizonyos akitás mindennapok?

Először is az ápolása nem nevezhető bonyolultnak. Erős, durva, rövid szőrzete öntisztulós, tehát főleg a vedlési időszakokban, évente kétszer érdemes többször kézbe fogni a fésűt, hogy az aljszőrzet lecserélődése gyorsan és gördülékenyen menjen végbe.

A táplálásáról az a hír járja, hogy nem egyszerű feladat, mert hogy válogatós. Igaz, ami igaz, bármit nem tekint a fogára valónak. Így aztán beletelhet némi időbe, mire kiderül, hogy milyen is a számára telitalálatos eledel.

Ugyan elfoglaltságot igényel, de ez nem azt jelenti, hogy minden áldott nap újabb kihívásokra vágyik. Ellenben roppantul élvezi a csendes, hosszú sétákat, a gazdival kettesben. A sportok, ahogy azt fentebb már említettük nem a szíve csücskei, ellenben ha értelmet talál az elé állított feladatban, akkor gyakorlatilag bármire hajlandó.

Az akita inura fölényesség jellemző. Nem szívesen ismerkedik fajtatársaival, a kutyafuttatók kergetőzésébe se kíván becsatlakozni. Elegendő számára a gazdi és a legszorosabb családtagok közelsége és szeretete. Ennél nem vágyik többre. A zsúfoltságot, a tömeget sem tolerálja, szóval a városi lét nem tölti el gyönyörűséggel. Különcsége teszi egyedivé és különlegessé. Ha a jövendőbeli gazdi képes elfogadni ezt a fajta nem mindennapi személyiségtípust, akkor az örömteli, közös élet borítékolható.

Viszont, ahogy erre már utaltunk az akita kezdő kutyásoknak nem jó választás, mert még a tapasztalt ebtartóknak is bőven tartogathat meglepetéseket. Önfejűségével garantálja az unalommentes hétköznapokat. Bár függetlensége kétségbevonhatatlan, viszont ha a kötelék kialakul, akkor ahhoz minden körülmények között, megrendíthetetlenül ragaszkodik. A hűség az életében olyasfajta ajándék, amit boldogan nyújt át a szívének kedves embereknek, akik mindenkor számíthatnak rá.