Íme a teendők listája, ha kiskutya érkezik a házhoz! – V. rész

kutya fürdés után

Az új családtag megérkezése olyan öröm, ami nehezen felülmúlható. Ha már éltél át hasonlót, akkor pontosan ismered az izgatottság-izgalom érzéseit, és a várakozást. Ha pedig most jött el az idő arra, hogy egy négylábú társsal gazdagodj, akkor bizonyára a gyomrodban érzékeled az esemény súlyát. Úgyhogy adunk egy kis feladatot, ami félig-meddig képes elterelni a figyelmedet – így gyorsabban telnek a napok, míg elérkezik a ti időtök. Tehát a kihívás “csak”annyi, hogy a kis kópé betoppanására érdemes felkészülni, és nemcsak érzelmi szinten. A bevásárló lista nem tekinthető rövidnek, főleg ha még járatlan vagy a témában. Szóval próbáljuk helyetted is kimazsolázni azokat a tételeket, amiket nem ildomos kihagynod a hiánytalan ráhangolódás érdekében.

Kefe, fésű, sampon vagy kutyakozmetikus?

A mindenkori ápoltság biztosítása olykor okozhat kihívásokat. Ha kedvenced imád hempergőzni: vízben, porban, sárban és az egyéb, kellemetlen szagú eshetőségeket ne is említsük, akkor a szép külső hamar csapzottá válhat. Az is előfordulhat, hogy kutyusod bundája több gondoskodást igényel: rendszeres, jóformán napi programként jelentkező fésülést, vagy trimmelést, esetleg nyírást. Mindez egyrészt fajta függvénye, másrészt a kis kópé személyisége is nagyban befolyásolhatja, hogy mikor-hogy mutat a fizimiskája.

Az első kérdés, ami az újonc megérkezése után fel szokott merülni, hogy kozmetikus vagy “csináld magad” a jobb megoldás?

 

Erre a dilemmára nehéz általános érvényű válasszal szolgálni. Ha úgy érzed, hogy bizonytalan vagy, félsz hozzáfogni a szépségápoláshoz, és szeretnél útmutatást kérni, tapasztalatot szerezni, akkor a lehető legjobb amit tehetsz, ha szakemberhez fordulsz. Néhány alkalmat követően aztán a saját kezedbe veheted az irányítást. Nyilván azért akadnak olyan kivételek, amik nem feltétlenül baj, ha végig hozzáértő felügyelete alatt maradnak. A nyírás egyértelműen ebbe a kategóriába tartozik, de a trimmelést is sokan inkább kozmetikusra bízzák, teljesen érthető módon.

Az a legfontosabb, hogy bármiképpen is érezz azt ne tedd rosszá. Ha úgy gondolod, hogy nem vagy eléggé magabiztos, vagy puritán egyszerűséggel nincsen elegendő szabadidőd, akkor az a fő, hogy van megoldás. Ha a kis jövevény hozzászokik a kozmetikushoz, a környezethez, akkor szívesen fog oda járni. Ráadásként a szőrhuzigálós kevésbé kellemes élményeket nem hozzád köti majd. De ehhez nélkülözhetetlen, hogy olyan szakembert találj, aki szimpatikus neked, de főleg kedvencednek. Ha megvan az összhang, akkor nyugodt szívvel nyugtázhatod a szerencsédet.

A szimpla szőrfésülés nem jelenthet kihívást. Főleg, hogy ez egyfajta kapocs elmélyítő tevékenységgé is válhat. Ha a kis apróságot megtanítod arra, hogy semmi rossz nem történik vele, s ő megérzi, hogy az egész procedúra tulajdonképpen olyan, mintha simogatnád, akkor örömteli, értékes, minőségi időtöltéssé alakulhat át a kötelesség.

Azt az igazság és teljesség kedvéért hozzá kell tennünk, hogy nem mindegyik kutya szereti, ha fésülik. A fürdetés még kényesebb téma. Tehát előfordulhat, hogy minden igyekezeted, motivációd és biztatásod ellenére a kis kópé továbbra is boldogan ignorálná az ápolási perceket. Ekkor nincs más, mint a megszoksz-megszöksz elv alapján a tűrés és részedről a türelem gyakorlás.

Na, de milyen eszközöket érdemes első körben otthonra beszerezned? Jöhet a sampon, balzsam, fésű, bogozó, kefe és minden más?

Kifizetődő taktika a minimalista stílust követni!

A vásárlásban ez egyet jelent azzal, hogy a minimumra, a legszükségesebb dolgokra szorítkozol.

Az, hogy fésü vagy kefe a jó döntés szőrtípus függvénye, tehát ha ebben a témakörben bizonytalan vagy, akkor kérdezz meg egy szakértőt. A fésüpaletta tagjai között találhatsz nyeles, vagy éppen kézre húzható verziókat is. Utóbbiak használata különben tényleg olyan, mintha simogatás meg dögönyözés zajlana. A kefék vaskosabb sörtékkel rendelkeznek, de természetesen különböző sűrűségű, azaz erősségű alternatívák kaphatóak. Az alkalmazásukkor arra érdemes nagyon odafigyelni, hogy mennyire lendületesen, s főképp mekkora rányomással kezeled a kefét, mert könnyen felszíni bőrsérülés lehet a heves mozdulatok vége. Az óvatosság, és a megfontoltság együttesen garantáltan jó körülményeket teremtenek.

A furminátorok az utóbbi esztendők kedvelt szépségápolási termékei. Nem véletlenül. Ez a különleges fogakkal és kivitellel megáldott típus az aljszőrzetet pazarul képes eltávolítani, azaz hihetetlenül hatékonyan száll szembe a szőrhullatással. Miközben a használata pofonegyszerű. Bár a többi kellékhez képest drágább, viszont az évek során sokszorosan visszahozza az árát.

Mi a helyzet a fürdetéssel?

Kényes téma, s nagyon kutyafüggő is egyben. Jó, ha tudod, hogy vannak négylábúak, akik rettegnek a víztől, míg mások egyszerűen csak utálják. Utóbbi kategória tagjait kicsit könnyebb kezelni, mert nem félelemből utasítják el a gondoskodás ezen megnyilvánulását. Ami érdekes, hogy még azok a fajták sem mindig rajonganak a célzott fürdetésért, akik amúgy úszni, pancsolni imádnak. Hiába az önként választott lubickolás nem ugyanolyan, mint a szigorú keretek között véghez vitt tisztálkodás.

kuya ápolás
fotócredit: unsplash free licence

Szóval jó, ha felkészülsz arra, hogy a folyamat szoktatást és végtelen mennyiségű türelmet igényel tőled.

Sokan esnek abba a hibába, hogy túl sokszor akarják csapvíz alá dugni kedvencüket. Mert sáros, koszos stb. lett. Ez nem jó stratégia, s nemcsak azért, mert roppantul sok időt és energiát emészt fel. A rendszeres fürdetés nem tesz jót a kutyák bőrének, ugyanis a természetes zsírréteget, ami a bőrüket fedi megkezdi, elvékonyítja. Az a flóra, ami természetesen a kutya testéhez, szervezetéhez tartozik (akárcsak emberek esetén) sérül, s akár el is pusztulhat. Ez végül korpásodáshoz, szőrhulláshoz, foltos kopaszodáshoz vezethet. Úgyhogy nem kell sűrűn ezzel a kihívással szembesülnöd.

A bolhairtós, kamillás, extra szenzitív samponok a legkedveltebbek, de találhatsz a kínálatban fehérítő, feketítő, nercolajos, gyógynövényes stb. verziókat is. Egyéni preferenciák alapján érdemes eldönteni melyik a befutó. A balzsamok között is bőven akad miből választani, s nem ildomos kihagyni a beszerzésből, mert sokat tehet hozzá a szőr könnyed kifésüléséhez, nyilván hosszú bunda esetén.

Hogyan szoktathatod hozzá kiskutyádat a szépségápolás kötelező köreihez?

Miután minden szükséges eszközt és terméket beszereztél nem marad más, mint a tanítás. Újoncodat ugyanis teljesen váratlanul éri az, amit te előre elterveztél. S mint minden újdonságnál itt is a türelem a kulcs a sikerhez. Fontos, hogy legyen a kezedben egy motivációs módszer. Ha ez a kedvenc jutalomfalat, vagy a hőn imádott játék akkor az, ha a póráz akkor az. Mindegy, hogy mit választasz, a lényeg, hogy az üzenet egyértelművé váljon: ha jól viseli a soron következő dolgokat, akkor azért cserébe jutalom és dicséret jár.

Egyszerre ne akarj mindent megmutatni. Bőven elég, ha elsőre csak a fésülést ismeri meg kedvenced, s majd később találkozik a fürdetéssel. Nyilván a szükség törvényt bont alapon, ezt a sorrendet nyugodtan megváltoztathatod.

Minél többször gyakoroljátok mondjuk a bunda tisztán tartását, annál könnyedebbé, egyszerűbbé válik a folyamat. Meglehet kópéd soha nem szereti meg ezeket a kötelezettségeket, de el fogja viselni, miattad és érted.

Még ehhez a témához tartozik a körömvágás, ami lényeges feladat. Az első, görbe köröm, ami a farkasmúlt ékes bizonyítéka gyorsan nő, és rendszeres vágást igényel. A többi karom alapesetben, megfelelő mennyiségű séta mellett jól kopik, de ez a talajviszonyoktól is függ, úgyhogy előfordulhat, hogy időközönként elkél némi manikűr. A vágás nem olyan egyszer egy, mint nálunk. Minden karomnál a körömér lefutása a meghatározó, abba nem szabad belevágni, mert ha ez mégis megtörténik az nagyon nagy fájdalmat okoz a kutyusnak és a köröm vérzése sem elkerülhető. Ez pedig akár még fertőzésekhez is vezethet. Kiváló karomvágó “guilottine” kapható a piacon, amivel gyerekjáték a kihívás teljesítése. De, ha nem érzed magadat kompetensnek, ha félsz attól, hogy véletlenül fájdalmat okozol kutyusodnak, akkor semmi vész. A kozmetikus ezt a problémát is gyakorlottan és megbízhatóan megoldhatja!