Porondon a magyar kutyafajták – I. rész

komondor

A magyar kutyafajták nemzetünk értékes kincsei. Őseink életviteléről sokat elárulnak azok a hűséges négylábúak, akik évszázadokkal ezelőtt terelték a jószágot, őrizték a területet vagy éppen zsákmányok nyomába eredtek. Azért is jó kiismerni őket, mert így könnyű reális döntést hozni arról, hogy mely fajtákra érdemes szavazni lakásban élés vagy családi házas lét szempontjából.

Nincsen semmi gubanc, a komondor szőre alapban egy óriási gubanc

A nem túlságosan kedveskedő természetéről híres komondor robusztus testfelépítésű. Szőre nemezesedésre hajlamos. A dús, gubancos szőrzet folyamatos ápolást, gondoskodást igényel.

Az ősi pásztorkutya fajta egy régi mondás szerint hasonlít a tavaszi szélre. Na nem azért, mert vizet áraszt. A jelleme könnyű, kimért és kényelmes. Lépéseit a szakértők térölelőnek hívják. Mindenesetre nyugalma, különösen nappal megrendíthetetlen, amikor határozottan szeret heverészni. De nem akárhogyan: a lényeg, hogy úgy helyezkedjen el, hogy az egész területre rálásson, azaz szemmel tudja tartani az eseményeket, az esetleges mozgásokat.

Éjszaka rendületlenül jár-kel, fel-alá strázsál. Vérmérséklete élénk, nem véletlenül őrzővédő fajta. Azonnal reagál a legkisebb változásra is, mindenről határozott véleménnyel rendelkezik, aminek persze hangot is ad, és villámgyorsan cselekszik. Nincsen hezitálás vagy bizonytalankodás.

Ahogy fentebb már említettük nem nevezhető barátkozós fajtának, a kedveskedés nem az ő asztala. Az idegenekkel konkrétan barátságtalan és bizalmatlan. Viszont a gazdájához mindenek felett hűséges. Feltételek nélküli ragaszkodásához, azonban nagyfokú önállóság társul. Határozottságát az is mutatja, hogyha támadásra kerül a sor, akkor a hadműveletet precízen, hibázást nem ismerve, teljesen hangtalanul és sebesen hajtja végre.

A komondor kinti létre született. A hideg ellen semmiféle védelmet nem igényel, de alapban jól alkalmazkodik az extrán szélsőséges időjárási fordulatokhoz is. Ami napjainkban különösen pozitív tulajdonság.

A kuvasz történelme viharos, akárcsak a sikere

A kuvasz a legendák szerint honfoglaló őseinkkel egyetemben tette be a négy tappancsát hazánk területére. Ez az ősi juhászkutya fajta az egyik legszebb magyar négylábú. Annak idején, az ősök az élő állatok, azaz csordák terelésére használták a kutyákat, így a kuvasz is ezen fő feladatkört látta el. A tereléshez a mozgatás és az őrzés is hozzátartozott, szóval nem meglepő, hogy ami az életstílusát illeti a mozgékonyság és az őrzővédő hajlamok adottak. Nagy testmérete miatt kezdetektől fogva leginkább utóbbi területen állt helyt: megóvva a nyájat a legnagyobb veszedelmektől.

Fehér, hullámos bundája és szemrevaló megjelenése nemességet sugároz, többek között ezért, a nehezen megfogható és megfogalmazható bájért annyira kedvelt napjainkban is.

Járása alapvetően lassú, viszont az ügetése tempós, ritmikus. Simán lefut 25-30 km-t egy lendülettel, azaz nagyon szívós, kitartó. Megfontoltan éri el futás közben a végsebességét, de ha ez megtörténik, akkor olyan látványt nyújt, mintha úszna a levegőben. A vágtázást túlságosan sokáig nem bírja, ellenben az ügetés az igazi terepe, amiben fáradhatatlan.

A kuvasz pozitív értelemben kis igényű. A szervezete az idők során roppantul ellenállóvá vált. Így aztán határozottan egészséges fajta, ritkán támadják meg betegségek. Mindezen, fittségért felelős tulajdonságnak hála akár 13-15 éves kort is megélhet.

Az időjárási viszontagságok elviselése nem okoz számára különösebb kihívást, ellenben a heves széllökések, illetve a meleg ellen menedéket nyújtó kuckót keres.

Objektumok, területek és emberek védelmezésére, megóvására egyaránt alkalmas. Szeretettel és teljes odaadással végzi a rábízott feladatot.

A taníthatósága kimagasló, ami nem meglepő jellemvonás, hiszen a pásztorok annak idején komoly szelekciónak vetették alá a “jelentkező” egyedeket. Könnyen, gyorsan tanul, és nem felejt, ugyanakkor nem viseli jól, ha önállóságában korlátozzák. A kuvaszt mindig is arra nevelték, hogyha szükséges, akkor különösebb beavatkozás, irányítás nélkül határozzon és cselekedjen. Úgyhogy érdemes hagyni, hogy kibontakozzon, hiszen számára ez ösztönösen, zsigerből jövő reakció.

A fentiekből egyértelműen kiderül, hogy a kuvasz nem lakásban tartásra született. Minél tágasabb terep áll a rendelkezésére, minél többet rohanhat, annál boldogabb és szabadabb, kiteljesedettebb.

A puli akkor boldog, ha rohanhat

A puli eleink terelőkutyájaként teljesített. Hőshonos fajtája a fekete, nemezes szőrű egyed. A nemesítés következtében, azonban létrejöttek a fehér, illetve a fakó színű változatok is.

Rövid lépéseiről, gyors vágtájáról, temperamentumos mozgásáról híres. Ha figyeltél már pulit rohanás közben, akkor észrevehetted, hogy nagyfokú fordulékonyság, sőt olykor elaprózott mozdulatok jellemzik. Zseniális koordinációval van megáldva, ami terelés közben természetesen elengedhetetlen a nyáj egyben tartásához.

A fajta élénk, aktív vérmérsékletű: mindenre odafigyel, azonnal lereagálja a helyzeteket, embereket, eseményeket.

Finom szerkezetű testfelépítéséhez masszív, szilárd alkat társul. Szóval bírja a strapát.

A szó nem pejoratív értelmében a puli kifejezetten igénytelen, már ami a kuckója elhelyezkedését illeti. Különösebben nem zavarják az időjárással kapcsolatos változások, egyedül a heves szélrohamok ellen keres védelmet.

A “pusztai” múlt a vérében van, ezért a mozgás, az aktívság hozzá tartozik. Többek között ezért sem alkalmas lakáskutyának, hiszen számára a bezártság, a négy fal magánya és zsúfoltsága maga a pokol.

A szabadban, kint terepen, viszont a boldogság állapotában lubickol. Az oly sok kutyafajtát érintő elhízás neki nem veszélyforrás, lévén folyamatosan mozgásban van.

A pumi egy pillanatra sem fogja vissza magát

A pumi megjelenése nagyjából a XVII. század környékére datálható. Ennek megfelelően hagyományos értelemben nem tartozik az ősi magyar kutyafajták közé. Viszont nemzeti, kulturális örökségünk kincse. Mivel a fajtát Magyarország tenyésztette ki, ezért a fajta fenntartása, gondozása becsületbeli ügy: feladat és kötelesség is egyben.

A pumi vérében ott liheg a puli szabadelvűsége, és a francia terriervér temperamentuma.

A pásztoroknak egykor a nagytestű nyájőrző kutyákon kívül szükségük volt olyan kisméretű négylábúakra, akik a terelésért vállaltak felelősséget, tehát tulajdonképpen kiváltották az emberi erőforrást.

A külseje és a természete igazi “keverék”. Megjelenésében inkább a terrierek jellemzői jutnak főszerephez, ám a vérmérséklete egyértelműen a puliősök lendületességét mutatja.

Rámenősségének köszönhetően pillanatok alatt felhívja magára a figyelmet. Értelmes, ugyanakkor határozottan hangos fajta, akinek mindenről, de tényleg mindenről megvan a határozott és jól hallható véleménye. A szimata világbajnok.

A szőre nem nemezesedik, rövidebb, mint a pulié. A megjelenő színváltozatokra szóismétléssel élve a sokszínűség a jellemző. Találhatsz fekete, számtalan árnyalatú szürke, fakó, vörös, sárga, krémszínű egyedet. A tarka szín ellenben nem megengedett.

A pumi folyamatosan mozog, keresi magának (és meg is találja) az elfoglaltságot, fáradhatatlan, ugyanakkor nagyon jól tanítható. Gyakorlatilag bármi olyat képes elsajátítani, ami testméretével és erejével összhangba hozható.

Az időjárás változékonysága nem különösebben hatja meg, úgyhogy télen-nyáron egyaránt nagyszerűen érzi magát kint a szabadban. Nem meglepő módon a lakás egyáltalán nem a természetes közege. A szabadban viszont nem igényel gardedámot: nem unatkozik, folyton aktív, élénken figyel mindent, reagál, szimatol, gyűjti az információkat, majd közli is azokat.

Nem bezártságra, és főleg nem “rövid pórázra” született. Lételeme a rohanás, a felfedezés, az állandó mozgás, amit egyetlen városi séta sem képes megadni, s a kis alapterületű családi házak kertjei sem megfelelő élőhelyek. De farmokon, óriási udvarokban, vagy rétek-mezők környezetében vágtázva ténylegesen ki és felszabadulhat.

Tovább is van, mondjuk még a magyar kutyafajták bemutatását?

A következő részben folytatjuk!