A papagájok a legkedveltebb tollas barátok

A papagájtartás sokak szerint szórakoztató és könnyű feladat, mások leginkább, mint extrém sportot emlegetik. Akkor most vajon mi az igazság? Az arany középút ebben az esetben (is) a megoldás, vagy más?

Az egyéni felkészültségen rengeteg múlik. Ha úgy vágsz bele a nagy tollas kalandba, hogy semmiféle ismerettel, tudással nem rendelkezel, akkor bizony érhetnek roppantul kellemetlen meglepetések. Az csak egy dolog, hogy a papagájok jópofák, viccesek, ez csak a felszín. Viszont ahhoz, hogy minden jó tulajdonságuk megmutatkozzon, komoly, szakszerű gondoskodást és törődést igényelnek. Úgyhogy még mielőtt beleugranál az ismeretlenbe. a legjobb, ha háttérinformációkat szerzel, amik támogathatnak a döntésed felelős meghozásában.

A zseni és az őrült találkozása

A papagájok intelligenciája túlszárnyalja a legtöbb madárfajét. Egyes példányok akár egy óvodás korú gyerkőc szintjén is képesek megérteni a szavakat, kifejezéseket, sőt, visszaadni azokat. Az esetükben a beszélgetés valóban két irányban megvalósuló cselekedet.

 

Azon kívül, hogy nagydumások, határozottan sok trükkre megtaníthatóak. Persze ehhez rengeteg idő, energia, türelem szükséges. Egyetlen papagáj sem szótárral a szárnya alatt születik, szóval a taníttatásuk kellő mennyiségű erőforrást igényel.

A mentális képességeik kiaknázása azért is hasznos tevékenység, mert így leköti valami a figyelmüket. Gondoskodásra, kötődésre, törődésre vágynak, ezért aztán a velük való foglalkozás számukra alap. Ezt pedig olyannyira kőbevésett papagájszabályként is értelmezheted, hogy ellenkező esetben akár meg is betegedhetnek.

A zsenialitás tehát kipipálva, de hogy jön ide az őrültség? Úgy, hogy a papagájok irtózatosan rendetlenek. Kiszórják a kalitkájukból a magokat. A lakásban repkedés közepette ezt-azt megrághatnak, megcsipkedhetnek, ami a csőrüket elnézve nem marad nyom nélkül. Előbbi problémára megoldást jelenthet, ha egyrészt olyan helyre kerül a kalitka, ahol a padló könnyen tisztítható. A szőnyegek nem játszanak. Másrészt a lak alja körbebástyázható műanyag lapokkal, így megakadályozható a kiszóródás.

A rendetlenségen túl, a zajosság is jellemző a tollas háziállatokra. Mert nemcsak csacsogni szeretnek, és főleg nem pusztán akkor, amikor a környezetük ezt elvárja tőlük. Csipognak, ha elégedetlenek vagy valamit jelezni akarnak, akkor kiáltanak, kiabálnak és teszik mindezt a legnagyobb lelki nyugalommal, akár a szieszta kellős közepén. Mint már fentebb említettük. igénylik a törődést, és ha nem ítélik megfelelő mennyiségűnek és minőségűnek a feléjük forduló figyelmet, akkor hangot adnak a nem tetszésüknek.

Miért nem beszél a papagájom?

Sokszor felmerülő kérdés a friss tollas gazdák körében, hogy miért nem ered meg végre a nyelve a jószágnak? Hiszen direkt olyan fajra voksoltak, aminek a tagjairól köztudott, hogy be nem áll a csőrük. Az ő példányuk mégsem mukkan meg, még csak egy fél hangot sem ad ki magából. Mi a baja, esetleg beteg? Mit lehet ilyenkor tenni?

A helyzet az, hogy nincsen arra garancia, hogy a kiszemelt papagáj beszélni fog. Még akkor sem borítékolható a cserfesség, ha a fajra ténylegesen jellemző a szószaporítás. Tehát, ha csak a beszéd élményéért szerettél volna papagájtulajdonossá válni, akkor jó, ha újragondolod a terveidet. Egyetlen példányból sem erőszakolhatóak ki a szavak, a legnagyobb türelemmel és jóakarattal sem.

Extrém esetekben évek telhetnek el teljes némaságban, mire a papagáj szóra nyitja a csőrét. De egy életöltő is elszállhat egyetlen kifejezés csipogása nélkül.

A hangutánzás azonban nagyjából garantált. A mikró, a telefon vagy éppen a környezetben élők neszeinek lemásolása profin megy a legtöbb szárnyasnak. Miért hajlanak sokszor inkább a sima hangutánzásra? Vélhetően azért, mert ezek a hangminták jobban emlékeztetik őket, ösztönös szinten, az eredeti körülményeikre, a természetes élőhelyükre. Mert bár sohasem tapasztalták meg, hogy milyen a szavannákon az élet, de a génjeikben kódolva ott vannak a zsigeri emlékek, amik fel-felbukkannak a létezésük során.

A papagájfajok sokszínűsége már-már zavarba ejtő

Szó szerint és átvitt értelemben is sokszínűek az egyes fajok tagjai. Számtalan méretben, színben felfedezhetőek, azaz könnyedén olyan példánnyal gazdagíthatod az életedet, akinek a fizikai tulajdonságai kompatibilisek veled és a lehetőségeiddel.

A megfelelő nagyságú élettér biztosítása kulcsfontosságú feladat. Éppen ezért bármennyire szépek és vonzóak a nagyméretű papagájok, ha az igények maximális kielégítése csorbát szenvedhet, akkor újra kell gondolnod a döntésedet.

Egyes csőrösök természete már-már elviselhetetlen. Nehezen etethetőek, és bár szociálisak, de jobbára akkor, amikor ők alkalmasnak ítélik a pillanatot. Ha épp nem ez a perc van, akkor könnyedén csőrbe vágó élménnyel gazdagodhat mindaz, aki a kalitka belseje felé kandikál. Szóval a várható személyiségjegyek feltérképezése is hasznos taktika. Így ugyanis nem érhetnek összeférhetetlenségre célozgató meglepetések.

Ha már az összeférhetetlenséget hoztuk szóba. A papagájok társas lények. Így aztán nem jó ötlet egyedül tartani őket. Ekkor ugyanis a szociális hálót a gazdival próbálják meg kialakítani, ami eleinte akár kedvesnek is tűnhet. Ám nagyon hamar átválthat a folyamatos figyelemért könyörgés és nyaggatás terhes együttlété.

Amennyiben a papagájok nem tudnak senkihez sem kapcsolódni olyan minőségben, ahogy az igényeiknek megfelel, úgy hamar mentális és fizikai tünetekkel adhatják környezetük tudtára, hogy valami nincsen rendben.

A hosszú élet egyszerre érv és ellenérv

Már hogy lehetne ellenérv az, hogy a papagájok sokáig élnek? Hiszen ez csodálatos! – gondolhatod. Maga a tény tényleg üdvös. A kisebb méretű példányok, megfelelő tartási körülmények között 15-30 évig is elélhetnek, míg nagyobb fajtársaik akár 50-60 földi esztendőt is a magukénak tudhatnak. De miért baj ez?

Természetesen nem baj, sőt. Olyan erős érzelmi kapocs jöhet létre gazdi és tollas barátja között, ami párját ritkítja. De, az évtizedek során teljesen felfordulhatnak a mindennapok. Iskolák, szerelmek, munkahelyek, lakhelyek jöhetnek-mehetnek. Eközben a szabadidő mennyisége is hol nő, hol csökken. Bár ez a pulzáló ide-oda mozgás teljesen normális, ám a papagájokkal való törődés szintje nem inoghat meg, pláne ennyire szélsőségesen.

A papagájok nem azon háziállatok közé tartoznak, akik egyszerűen és könnyen elajándékozhatóak, elköltöztethetőek, vagy ha úgy hozza a sors, parkolópályára tehetőek. Folyamatosan igénylik a gondoskodást, a figyelmet és a foglalkozást. Ellenkező esetben előbb kibírhatatlan tollseprűvé változhatnak: rikácsolva jelezve, hogy nagyon elégedetlenek a helyzetükkel. Aztán következő lépésben depresszióssá, később konkrétan beteggé válhatnak. A nemtörődömség az esetükben halálos.

Úgyhogy csodálatos, hogy oly sok éven át hűséges társakká léphetnek elő, de épp ezért a befogadásuk komoly tervezést követel.

A háziállat tartás felelősségteljes döntés. Mindig és mindenkor. Pontosabban annak kell(ene) lennie. Függetlenül attól, hogy kutyáról, cicáról vagy éppen hörcsögről van szó.

A papagájtartás akkor alakulhat át extrém sporttá, ha időközben kiderül, hogy a tervezés mégsem volt megfelelő, vagy éppen az információk kevésnek bizonyultak. Ezek, azonban megelőzhető kellemetlenségek. Hiszen a cél az örömteli együtt élés, és nem a folyamatos túlélés.

A papagájok rengeteg szeretetet adnak cserébe a megérdemelt odafigyelésért. Hűségük töretlen, ahogy alapesetben a jókedvük, a szórakoztató jelenlétük is garantálható. Az intellektusuk fénye pedig az évek, évtizedek folyamán sem fakul meg. Társak, a szó nemes értelmében, és éppen ezért nem tulajdonost, hanem társat érdemelnek.