Ajándék lónak is nézd meg a fogát!

ló

Ajándék lónak ne nézd a fogát. Ez a jótanács Szent Jeromos tollából származik, aki a legendák szerint egy vasat sem fogadott el az írásaiért. De hogy jön ide a lovak fogazata? Mert addig még rendben is van a kijelentés, hogy az ajándék olyan gesztus, amit nem illik méregetni. De most akkor a fogak ebben az esetben arra utalnak, hogy ez egy rágós téma, esetleg fogas kérdés? Nem, nem egészen. A lovak életkorát a fogazatuk alapján állapítják meg a hozzáértők. És nemcsak az életkorukról tanúskodnak hűen a fogaik, hanem a fizikai állapotukról is. Magyarul a lovak életében a fogápolásnak kulcsfontosságú szerepe van. Vagy legalábbis kellene lennie.

Mi az a jászolrágás?

Fentebb említettük, hogy a fogazat milyensége a lovak testi állapotáról hűen tanúskodik. Ám nem kizárólag arról. A lelki helyzetükről is sokat elárul. Hogy hogyan? A jászolrágás erre a legjobb példa. Ez egy olyan rendellenes viselkedés, ami során a lovak egy fixen rögzített tárgyat megragadnak a metszőfogaikkal. Úgy vesznek levegőt, hogy közben szorítják azt a valamit, amit megragadtak. Ekkor tipikus, morgó hangot adnak ki magukból a nem megfelelő légvételek miatt. És közben logikusan a metszőfogak kopásnak indulnak az egészségtelen használat következtében.

Na, de miért csinálják ezt a hátasok? Főként unalomból. Ha korlátozott a mozgásterük, ha nem foglalkoznak velük eleget, ha unják a banánt, akkor bizony elfoglaltság után néznek. Az ingerszegény karám túl sok lehetőséget nem kínál az önszórakoztatásra. Úgy tűnhet, hogy ez a jelenség pikkpakk megelőzhető, de ez csupán a látszat. Az esetek jelentékeny százalékában a prevenció nem kivitelezhető. De akkor mi a feladat ilyenkor? Hiszen a fogak roncsolódása nem visszafordítható folyamat.

 

Létezik egy speciálisan erre az élethelyzetre kifejlesztett mechanikai eszköz, egy un. szájkosár, ami az étkezést, ivást ugyan nem akadályozza meg, de egyértelműen ellehetetleníti a tárgyak megragadását.

A cribbing-gallér, mint megoldási variáció sűrűn előkerül a témában. Ez a szintén specifikus kellék kiválóan illeszkedik a lovak torkához, így aztán teljes egészében meggátolja a levegőnyelést. Gyakran a szájkosár és a gallér kettősének alkalmazása jár pozitív eredménnyel.

De, akadnak egyéb lehetőségek is. A környezeti változás például sokat segíthet, de a táplálkozási szokások átvariálása sem elvetendő ötlet. Sokan a sebészeti beavatkozásra szavaznak, míg megint mások az akkupunktúrában látják a javulás esélyét. Kétségtelen tény, hogy mindegyik variáns hozzásegítheti a lovakat a jobb állapot eléréséhez.

Mik a tipikus árulkodó jelek?

Egyrészt az gyanús, ha a jászolfa egyszerűen szétforgácsolódik, eltűnik vagy éppen a kerítés darabjai hiányoznak. Ha e kettő közül bármelyik fennáll, az szinte biztos, hogy a jászolrágás problémája áll a háttérben. Másrészt az évenként esedékes szájvizsgálat során fény derülhet a fájdalmas igazságra, azaz a metszőfogak nagyfokú kopottságára.

De ne gondold azt, hogy a rendszeres fogászati ellenőrzés csak ezért annyira lényeges. Korántsem. A lovak könnyen szenvedhetnek fogtörést, ami orvoslásra szorul. Ellenkező esetben a vérzések, fertőzések komoly szövődményekkel járhatnak. Nem ritka a nyelőcső elzáródás például vagy a bélgörcs. A fogak milyensége tehát komplex kérdés. Speciális terület, aminek az ellátása extra képzettséget igényel.

Honnan tudható, hogy fogas gondok borzolják a lovak kedélyét?

Nem egyszer evés közben tűnnek fel azok a nem szokványos viselkedési formák, amik kifejezetten arról tanúskodnak, hogy valami nincsen rendben a fogak birodalmában. Az oldalra döntött fej, a túlzott nyáladzás vagy éppen a félig-meddig megrágott takarmány elhullatása beszédes tünetek, amik együtt és külön-külön is jelentkezhetnek.

Sokszor, azonban táplálkozás közben semmilyen eltérés sem fedezhető fel, ugyanakkor vágtázásnál megjelenik a fejrázás, az irritáltság, a tátogás, a fejlógatás. Ezek a jelek akár olyan metszőfogakra is utalhatnak, melyek a jászolrágás során egyrészt elkoptak, másrészt a nem kiegyenlített terhelés miatt bizonyos részeik élessé váltak.

Milyen gyakran érdemes fogdoktort hívni?

Alapesetben, ha nincsenek gyanús fejlemények, akkor egy évben egyszer bőven elegendő szakemberhez fordulni. De ez az egyszeri alkalom nem az elhalasztható, ráérünk arra még kategóriába tartozik. Évi egy, de annak a fontossága megingathatatlan. Természetesen amennyiben a fent vázolt szituációk közül bármelyik megvalósul, úgy az azonnali segítségkérés az egyetlen járható út.

Az idő főszerepet játszik. Ez egyébként a legtöbb betegség kapcsán érvényes kijelentés. A fogak sem kivételek. Például csonttörésnél főleg fiatal korban a minél gyorsabb ellátás az íny alatt meghúzódó jövőbeli fogak épsége miatt elengedhetetlen.

Mi az, ami ráér, és mi az, ami sürgős?

Az állatorvosi ellátás szükségességének megállapítása nem mindig egyszerű feladat, s ez nemcsak a fogazat ápolására igaz. Olykor külső szemlélőként úgy tűnhet, hogy egy-egy helyzetről eldönthetetlen mennyire súlyos. De azért az igazság az, hogy a lovasok ismerik a hátasaikat. Sokkal jobban, mint bárki más. Így általában azt is észreveszik, ha valami nem a megszokott kerékvágásban halad. Ha a lovak viselkedése eltér attól, ami a szokványos, ha valami érzékelhetően nem stimmel, azt általában a lovasszívek azonnal megérzik. Ekkor a várakozás nem jó stratégia, hiszen ahogy azt pár mondattal feljebb már említettük az idő jelentősége óriási.

Sokan hajlamosak az internet bugyraiban keresni a gyógymódokat. A közösségi oldalak és a különböző hobbi fórumok jó alapokként szolgálhatnak mindehhez. Ha valami ténylegesen aprócska gondról van szó, akkor ez a fajta nézelődés még elmegy. Na, de amikor komoly tünetek ütik fel a fejüket, akkor az internet nem az a közeg, ahol a megoldások után érdemes kutatni.

Sokan arra hivatkoznak, amikor nem értesítik az állatorvost, hogy úgysem megy ki a szakember, mert…. És akkor itt következhetnek a kifogások, véget nem érő sorban. A helyzet az, hogyha az orvossal jó a kapcsolat, akkor sem a hétvége, sem a távolság, sem egyéb, gyakran emlegetett tényező nem számít. Ha gond van, akkor a segítség nem várhat. És nem is várathat.

Végül, de nem utolsó sorban az anyagiakat is meg kell említenünk. A lógondozás nem két filléres mutatvány. Már csak a méretekből is egyértelműen kiderül, hogy jelentős mennyiségű orvosságokról beszélünk, amennyiben például gyógyszeres kezelés ajánlott. Azt sem ildomos elfelejteni, hogy a lódoktor, mint megnevezés ugyan tévesen degradálást hordoz magában, de a valóságban komoly előképzettséget, hosszú éveken át tartó specifikus tanulást takar. A szakértelmet pedig, lévén ez egyfajta szolgáltatás senki sem adja ingyen. Viszont, akinek problémát okoz bármikor kifizetni az állatorvosi díjat, annak nem érdemes lótartásban gondolkodnia. Mert bár érthetően senki sem a lehetséges, jövőben bekövetkező negatívumokra gondol, de azért a reális látásmódhoz hozzátartozik a tervezés. Márpedig, minél hosszabb a remélt életút, annál esélyesebb az időközönkénti ellátás.

És vissza is érkeztünk a kiindulási ponthoz, a rendszeres kontroll fontosságához. Ugyanis az általános fizikai állapot felmérése nem pusztán a fogazat esetében nélkülözhetetlen. A betegségek jelentékeny része így még csírájában felfedezhető, vagy akár egy az egyben megelőzhető. Ráadásul a találkozásoknak köszönhetően a ló és orvosa között létrejöhet egy kapcsolat, ami könnyen elképzelhető, hogy nem a legjobb, lévén doktorként olykor a kellemetlenségek okozása kikerülhetetlen. Mégis nem egy vadidegen viszonyulásra kell alapozni a jövőbeni vizsgálatokat, esetlegesen beavatkozásokat.

Szóval ha bármi rendellenességet tapasztalsz hátasoddal kapcsolatban, akkor hezitálás, várakozás, lamentálás és böngészés helyett kifizetődő taktika telefont ragadni és felhívni a szakembert, aki aztán a további teendőkről megbízhatóan rendelkezhet. Te vagy az, aki a legjobban ismered a kedvencedet, így aztán a szíved a legjobb mérce, amikor a baj nagyságának a felmérése a cél.