Az angol cocker spániel olykor csibészesen bájos, máskor meg bájosan csibész!
A hosszúfülű brit négylábú a világ legkedveltebb kutyafajtái közé tartozik. Ami persze nem meglepő, hiszen bőven elég csak ránézni. Gomb szemeivel és orrával, hosszúra nyúlú füleivel, makacsságra hajló, mégis vicces mentalitásával egyszerűen mindenkit képes levenni a lábáról.
Mi rejtőzik a selymes bunda alatt?
Az angol cocker spániel a középtermetű kutyák közé sorolható. Csillogó szőréről azonnal felismerhető, amihez robusztus testalkat társul. A fajta egyik kétségtelen jellegzetessége a mélyen tűzött, hosszú fül.
Az eredetéről keveset tudni, biztos információ pedig alig akad a témában. Az, azonban feltételezhető, hogy az ősök is legalább akkora népszerűségnek örvendtek egykor, mint ma a spániel. Egyes írások már a XI. században mesélnek, sőt regélnek egy, a fajtához nagyon hasonló kutyáról, aki természetesen pillanatok alatt belopta magát a négylábúakért rajongók szívébe. Még William Shakespeare műveiben is rátalálni az árulkodó mancsnyomokra.
A XVI. században John Caius természettudós osztályozta a brit kutyafajtákat, ilyen módon a spánielek is az érdeklődése, na meg analízise célkeresztjébe kerültek. Ekkor született meg a vízi és a szárazföldi kategória. Kis érdekesség, hogy a ma ismert angol cocker spániel vélhetően e besorolás szerint a szárazföldi ugró spániellel azonos.
A XIX. században aztán az Angol Kenel Club önálló fajtaként ismerte el, ami meghozta számára az igazi népszerűséget. Nem csoda ezek után, hogy a XX. század Európájában százezrek ácsingóztak érte. A tenyésztők is hamar felfedezték a fajtában rejlő üzleti lehetőséget. Sokan nem túl szerencsés módon kizárólag a külső jegyekre helyezték a hangsúlyt, ami természetesen szélsőséges eredménnyel zárult. Egyes példányoknak például élhetetlenül hosszúra nőtt a fülük, ami kívülről nézve akár bájosnak vagy viccesnek is mondható, de valójában életidegen.
Az erdei szalonka (nem szalonna) a cocker fogára való!
Eredetileg az erdei szalonka vadászatára tanították. A fajta jellegzetes vadászstílusát bokrászásnak hívják, mert a talaj mentén, kifinomult szaglászásának hála még az olyan kitűnően rejtőzködő állatokat is pillanatok alatt felfedezi és felrezzenti, mint az erdei szalonka. A cockernek a nádas vagy az átjárhatatlannak tűnő, dzsungelszerű bozót egyáltalán nem jelent sem kihívást, sem leküzdhetetlen akadályt. Simán beleveti magát a legnagyobb susnyásba, ahol aztán könnyedén elvégzi a feladatát. Még ma is akadnak olyan angliai, skóciai vadászatok, ahol ennek az ősi ösztönnek adózhat képességeivel. Ám nagy általánosságban családi kutyaként érvényesül. Igaz, mivel a szaglása rendkívülinek mondható, így a rendőrségen, vámügyőrségen is előszeretettel alkalmazzák.
Mesterségem címere: bohókásság!
Nemcsak selymes bundájának és hosszú füleinek köszönheti kedveltségét. A természete is pozitív tulajdonságai közé sorolható. Kedves, szórakoztató, olykor határozottan mókás jelenség. Nyitottságának hála taníttatása nem ütközhet akadályokba, bár nem egyszer felszínre bukkan nem mindennapi makacssága, ami kópévá, nagy játékossá varázsolja.
Vágyja a szeretettel teli kapcsolatokat. Ragaszkodó, keresi gazdái kegyét, s még az állatokkal is jól kijön. Persze a vadászösztöne nem csal, így kizárólag azokkal a házi állatokkal ápol jó viszonyt, melyekben nem látja a potenciális zsákmányt.
Az idegeneket hangos nemtetszéssel, azaz ugatással jelzi, ugyanakkor heve hamar leszerelhető, s viszonylag gyorsan kialakulhat a baráti kötelék. Pontosan ezért házőrzőként nem állja meg a helyét.
Engedelmes, hallgat a szóra, kivéve, ha magával ragadja az ösztön. Ha az orra szimatot fog, akkor attól a perctől kezdve megszűnik a külvilág, és csak a zsákmány hajszolása marad. Ezért erdőben, réten szabadon sétáltatni nem célszerű, mert ha bekapcsol nála a vadász üzemmód, akkor az engedelmesség a második helyre szorul.
Elhízás, mint fajtaspecifikus probléma?
A spániel egy dolgot szeret még a vadászatnál is jobban. A hasát. A finom falatok egyszerűen elvarázsolják. A határokat vagy a jóllakottság érzését nem ismeri, ezért nagyon könnyen, szinte észrevétlenül képes túlenni magát. Akár rosszullétig is. Ha a táplálása rendszeresen meghaladja a szükségleteit, akkor az elhízás kialakulása jóformán kikerülhetetlenné válik.
Ez pedig egy cseppet sem jó hír, hiszen a túlsúly terhes a szív- és érrendszer, valamint az ízületek számára. Kellő mennyiségű mozgással és minőségi táplálással, ahol az adagok állandóak, nem változnak, azonban kordában tartható a testsúlya, s megőrizhető sportos alakja.
A “cocker-düh” nem tréfa!
A fajta számos, mondhatni fajtára jellemző betegséggel rendelkezik. A belső fülproblémák az egyensúlyérzéket is érinthetik, míg nem ritka a fél oldali vagy teljes süketség sem. A szemproblémák szintén viszonylag sűrűn jelentkezhetnek, de talán az egyik legkomolyabb, s egyben legjellegzetesebb fajtabetegség az úgynevezett “cocker-düh”.
Ez nem egyenlő a neveletlen kutyák kiállhatatlan viselkedésével, vagy a frontérzékeny ebek vadulós öt percével. Epilepsziás rohamra hasonlít, ami agresszióban nyilvánul meg. Azonnali utánajárást és kivizsgálást igényel.
És hogy megelőzhető-e mindez? Igen, mégpedig nagy eséllyel. A kulcs a megfelelő tenyésztő kiválasztása, aki felelősségteljes munkát végez, így aztán a kölykök egészsége a legfontosabb szempont, s még véletlenül sem a külső adottságok.
Az örökletes nehézségek tehát elkerülhetőek, s ha megbízható a tenyésztő, akkor a spániel kifejezetten jó egészségi állapotú kutyafajtának mondható.
Elő a kutyakefével, kezdődhet a szépítkezés!
A helyzet az, hogy a pihe-puha bundának ára van. Mármint a megteremtésének. Ugyanis a szőrzet gondozása kicsit körülményes, s rendszeresen időt,energiát igényel. Nagyjából kétnaponta célszerű kifésülni, nagy hangsúlyt fektetve a vállak és a fülek alatti területekre. Ám tapasztalt és gyakorlott gazdik szerint a napi kikefélés a leginkább célravezető.
Viszont, ha a kutyus már ifjoncként megtanulja, hogy a napi rutin részét képezi a szépségápolás, akkor a kényelmetlen kötelesség megszokott rituálévá változhat, mindenki legnagyobb örömére. Ráadásul a fésülés bizalom erősítésnek és kapcsolat mélyítésnek sem utolsó, amikor a kutya a saját szőrén, bőrén tapasztalja meg, hogy bízhat a gazdájában, és átadhatja neki magát kockázatok és veszélyek nélkül.
Séták, kirándulások után kihagyhatatlan lépés a bunda alapos átvizsgálása, mert a falevelek, bogáncsok, egyéb növényi részek, és az élősködők szeretnek megbújni a szőrzet sűrűjében. Lelógó száját érdemes naponta letörölni, így az esetleges, gyulladásos betegségek teljesen kivédhetőek.
A nyírás kéthavi program nagyjából. Ekkor a háton, a has alján, a száj körül és a fülek alatt rövidül meg a szőrzet szakértő kezek nyomán. De egy kis gyakorlattal meg kifejezetten sok türelemmel egyénileg is elsajátítható ez az ápolási feladat.
Végül, de nem utolsó sorban a körmök állapotát ildomos rendszeresen ellenőrizni, a mancsokon túlnőtt szőrt pedig levágni.
Ami izgalmakat okozhat a bunda kezelésében az az a tény, hogy az angol cocker spániel kutya imádja a vizet. A sáros tócsák is víznek számítanak, úgyhogy a dagonyázás az egyik kedvenc időtöltése. Ami után egy “élmény” a sárcsomókat kiszedni és a rendezetlen szőrtömeget bundaformába önteni. Ekkor a fürdetés sem kikerülhető.
A következetesség alap, de a szigor kerülendő!
A spániel érzékeny lelkületű fajta, ezért a nevelése konzekvenciát ugyan igényel, de erőszakosságot, túlzott szigort nem. Olyannyira nem, hogyha megbántják vagy félelemben tartják, akkor teljesen leblokkol, kezelhetetlenné, nevelhetetlenné válik.
Az előre meghatározott szabályok betartatása kulcsfontosságú, mert az okos kis állat minden kivételt új törvényként fog fel.
Nevelése, tanítása falánkságának hála még a kezdő kutyások számára sem jelenthet kihívást. Szenvedélyét (vadászat) lényeges az első perctől fogva kontroll alatt tartani, így a későbbi kellemetlenségek egy az egyben elkerülhetőek. A lefárasztása mind szellemileg (kereső, apportírozó játékok), mind fizikailag (napi 1-2 óra séta, kocogás) elengedhetetlen a boldogságához!
