Milyen gyakran és miért szükséges a veszettség elleni oltás?

veszettség elleni védőoltás

A veszettség gyógyíthatatlan betegség, ami emberben, állatban kivétel nélkül minden egyes esetben végzetes, halálos kimenetelű. Nem csoda tehát, hogy az oltást törvény szabályozza. Közegészségügyi érdeknek is tekinthető, hogy minden egyes kutyus megfelelő védettséggel rendelkezzen. Kis érdekesség, hogy a macskák veszettség elleni oltása nem kötelező az érvényben lévő jogszabályok szerint, viszont rendszeresen kijáró példányok esetén a vakcinázás szakmailag abszolút megalapozott.

Az első veszettség elleni oltás ideje három hónapos korban jön el, ami után fél évvel később következhet az újabb veszettség elleni vakcina, rá két hétre pedig a kombinált oltás. Aztán évente jöhet az ismétlés. Összegezve az első életév után minden egyes kutyusnak két veszettség elleni oltással kell, hitelesített módon rendelkeznie. Az oltási könyv segítségével pontosan nyomon követhetőek a dátumok, így aztán esélytelen megfeledkezni az esedékességről. Ha és amennyiben valamilyen baleset történik, akkor az oltási könyv bemutatása kötelező. 2010-től kizárólag a Magyar Állatorvosi Kamara által kiadott, sorszámmal rendelkező könyv az elfogadott. A veszettség elleni oltást az oltóanyagra vonatkozó adatokon, valamint az állatorvosi pecséten túl egy hologramos matrica is igazolja.

Veszettség ellen kizárólag egyedi azonosítóval, azaz microchippel rendelkező kutyák olthatóak.

 

Csak egészséges, panaszmentes kutyák vakcinázhatóak, azaz az oltást minden esetben orvosi vizsgálat előzi meg. Az optimális immunválasz csak így borítékolható, márpedig nyilván a cél ennek az elérése. Előfordulhat olyan eset, hogy a házhoz egy kóbor eb kerül, akivel kapcsolatban semmiféle információ nem ismert. A microchip leolvasásán túl, aminek hála a legfontosabb adatok kideríthetőek, célszerű minimum két kombinált és egy veszettségi oltást beadatni. Három éves kor után a kombinált és a veszettség elleni oltás beadása egyben történik akkor, ha a négylábú immunrendszerének állapota ideális.

Mik a veszettség elleni oltás mellékhatásai?

Az oltási reakció nagyon ritka. Száz esetből nagyjából egyszer realizálódik. Ez tulajdonképpen egy heveny allergiás reakciót takar. Általában az oltást követő 1-3 órában, de legkésőbb 24 órában jelentkezik, ezért is nevezik azonnali típusú reakciónak. A kutyus szemhéja, pofája megduzzadhat, ezzel együtt test szerte apró bőrduzzanatok alakulhatnak ki ún, csalánkiütés, valamint nyelési nehézség, hányás, hasmenés is mutatkozhat. A tünetek megjelenése után rögtön értesíteni kell az állatorvost, lévén ezek a panaszok pár injekció beadásával teljes egészében megszüntethetőek.

Ha az orvos nem elérhető, mert éppen éjszaka vagy ügyeletmentes hétvége van, akkor a kalcium pezsgőtabletta sokat segíthet.

veszettség elleni védőoltás kutyáknak

Néhány tény a veszettségről

A veszettség a fertőzött állat marásával, harapásával terjed. A megsebesült nyálkahártyán vagy bőrfelületen keresztül jut be a szervezetbe a kórokozó. A lappangási idő akár több hetet is felölelhet, de nem ritka, hogy ez az időszak több hónapig tart. Az első, jellegzetes tünetegyüttes az ingerlékenység és a támadó magatartás. Aztán a garatizmok megfeszülése, bemerevedése miatt a nyelés akadályozottá válik, általában a nyáladzás ennek a következménye, akárcsak a víziszony kialakulása. Végül bénulásos állapot lép fel, ami végzetes. A veszettség az embereket is megfertőzheti, és mivel gyógyíthatatlan betegség, ezért nincs elenne más megoldás, mint a védőoltás.

Ajánlott vagy kötelező?

Ahogy azt már fent említettük a veszettség elleni oltás kutya esetében kötelező, mégpedig a 164/2008. (XII. 20.) FVM rendelet értelmében. Viszont azt azért lényeges tudni, hogy a veszettség elleni vakcina kizárólag a veszettség ellen nyújt védelmet, tehát ezzel az egy oltással nem jó ötlet beérni, a kombinált oltás is erősen javasolandó! Ráadásul ezt a kettőt általában egyszerre adják be az állatorvosok. A veszettség elleni oltás összege kb. 8500 forint. Ami egy évre elosztva minimális anyagi áldozatot jelent. Ellenben a haszna, az értéke megfizethetetlen!

Mit tartalmaz és milyen egyéb mellékhatásokat generálhat az oltás?

A vakcina, mint ahogy fentebb említettük kizárólag a veszettség ellen véd. Többnyire semmiféle mellékhatással nem jár a beadatása. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy az oltás után 1-2 órával rossz közérzet, a beadás helyén duzzanat, étvágytalanság, bágyadtság, hőemelkedés, enyhe láz tapasztalható. Ha ezek a tünetek egy-két nap elteltével sem szűnnek meg, akkor mindenképpen javasolható az állatorvosi konzultáció. Ha orrba csepegtetős vakcinát kapott a kutyus akkor előfordulhatnak légúti tünetek, mint például orrfolyás, tüsszögés. Kritikus besorolás alá esik az allergiás reakció, amit a cikk legelején már szóba hoztunk.

A védőoltást követően a bőr alatt egy aprócska, de tapintással jól érzékelhető csomó alakulhat ki, ami nagyjából három hét után felszívódik. Ha ez mégsem történik meg, sőt ha még növekszik is, akkor szintén érdemes ellátogatni az állatorvoshoz.

Ha esetleg a múltban már volt allergiás reakció vagy befogadott kutyánál nem tudható, hogy mi várható, akkor célszerű az oltást követően az állatorvosi rendelőben egy, másfél órát várni. Ha ennyi idő alatt nem történik semmi, akkor minden rendben.