Erdélyi kopó – házőrző, családi és vadászkutya egyben?!

erdélyi kopó

Az erdélyi kopóról a II. világháború utáni zavaros időszakban még a hozzáértők is azt gondolták végérvényesen kihalt. Ám, az ősi fajta rácáfolt ezekre a cseppet sem szívderítő jóslatokra és bebizonyította, hogy nagyon is életben van. Határozottan kijelenthető, hogy mára nemzeti értékként tekintenek rá a legtöbben. Az orra csalhatatlan, a jelleme pedig szilárd. Bár nem kezdő kutyásoknak való, ez vitathatatlan, de a vele közös élet megannyi szépséget és kalandot tartogathat! Aki pedig “zöldfülű” ebtartóként úgy érzi kellő határozottságra és konzekvenciára képes, simán dönthet úgy, hogy kopó nélkül nem élet a kutyás élet!

Az erdélyi kopó kutyában az ősök vére csörgedez

A szimata, ahogy arra fentebb már utaltunk csalhatatlan. Ezt a zsigeri képességet az ősöktől hozza, akik hamisíthatatlan vadászkutyaként élték a mindennapjaikat. Mivel ezek az ösztönök a mai napig dolgoznak benne, ezért továbbra sem vitathatóak el tőle kiemelkedő hajtókutya jellemvonásai. Viszont ez az a vérmérséklet, ami amúgy a hétköznapokban nem feltétlenül előnyös. Pontosan azért, hogy a vér áldás maradjon és ne alakuljon át hátráltató tényezővé elengedhetetlen a megfelelő hozzáállás az esetében. Ami mit is jelent konkrétan? Egy olyan életvitel kialakítását, ahol óriási szerep, gyakorlatilag úgy is fogalmazhatunk, hogy főszerep jut a kimozgatásnak. Ha a kellő mennyiségű aktivitás adott, és ebbe természetesen a szellemi muníciók hasznosítása is beletartozik, akkor az erdélyi kopó kiegyensúlyozottsága, vidámsága borítékolható.

A bizalmát csak úgy hűbelebalázs módjára nem osztogatja, tehát eleinte a cél a kegyeibe férkőzés. Viszont ha ez sikerült, akkor onnantól fogva a hűsége, a lojalitása, a szeretete, a ragaszkodása megingathatatlan. Érdemes kivárni éppen ezért, míg a kötelék megszilárdul és megerősödik, mert ha egyszer ez végbemegy, akkor onnantól fogva ez a kapocs eltéphetetlenné válik. A szeretet számára abban is megnyilvánul, kifejezésre jut, hogy óvja, védelmezi mindazokat, akik fontosak a szívének. Ez alapvetően azért hangsúlyos tényező, mert vadászkutya lévén az őrző- védő ösztönök nem szerepelnek az első helyen. Ám a ragaszkodása olyan fokú, hogy mégis zsigerből jön a szerettek iránti elköteleződés. Ezzel nincs is probléma, de azért mindenképpen ildomos tolerálható mederben tartani a féltő energiáit, hogy azok idővel ne alakuljanak terhessé, sőt határozottan problematikussá.

Az erdélyi kopó nem rendezhető le napi egy óra sétával. Sokkal több időt igényel, és nem csupán a kimozgatás terén. A mentális képességei is kimagaslóak, amik konkrétan kiaknázásra várnak. Ha a tehetsége nincsen hasznosítva, akkor az idővel pótcselekvések képében törhet a felszínre, amit semmiképpen sem jó ötlet megvárni. Szóval azoknak jó választás, akik ténylegesen értékes, minőségi idővel tudják megalapozni a gazdi-kutya kapcsolatot. Ha ez megvan, akkor onnantól fogva a kopó kezes bárányként viselkedik, és tényleg nem okoz a megnyilvánulásaival fennakadást vagy bárminemű gondot.

Hogy viselkedik az erdélyi kopó vadászat közben?

Valószínűleg ma már viszonylag kevesen vannak azzal tisztában, hogy pontosan mire is képes az erdélyi kopó terepen. Nem véletlenül hozakodunk elő ezzel, ugyanis a habitusának minden apró rezdülése nagyszerűen megfigyelhető akkor, amikor elemében van. De még mielőtt felvázolnánk egy éles helyzetet, kicsit menjünk vissza a honfoglalás korába. A feljegyzések szerint az ősök ekkor tették be mancsukat a Kárpát-medencébe. Kísérték a vadászokat, hűségesen kitartottak mellettük. A kopó, mint elnevezés a kapó, elkapó, megkapó, megfogó szavakból eredeztethető, ami önmagában roppantul beszédes. Nemesi, igazi kék vérű fajtává fejlődött. Arisztokraták, királyok, nemesek, elől járók udvarában kapott teret-helyet. Szó szerint a legnagyobb becsben tartották. A XX. század közepén, azonban elérkezett a fajta fekete időszaka. Az a korszak, amikor példányok ezrei pusztultak el. Védtelenül. Ugyanis Románia úgy határozott, hogy ez a dúvad kiirtásra méltó. A véres határozatot két “hátszél” is támogatta. Egyrészt akkoriban a magyarellenesség aratott. Másrészt a szocialista rezsim kicsit sem nézte jó szemmel a főúri vadászatokat. Még jó, hogy ez nem az a fajta, ami csak úgy eltörölhető a Föld színéről! Hiába hitték azt sokáig, hogy egyetlen egyed sem maradt a glóbuszon, végül bebizonyosodott, hogy van tovább út, a vérvonal nem szakadt meg.

Ahogy ígértük bemutatjuk közelebbről, hogy mi is történik akkor, amikor az erdélyi kopó akcióba lendül. Ha apró vadra talál, akkor magasan csengő hanggal jelzi a zsákmányt, míg ha nagyméretű az áldozat, akkor mély tónussal adja a gazdája tudtára, hogy pontosan mit is talált. Annak idején, amikor a kopókat falkában vadászhattak simán leterítettek egy medvét is. Olyan erő, koncentráció és fegyelmezettség összpontosult a köreikben.

Az erdélyi kopó ugyan vadászkutya, de mégsem esik neki a vadnak, hanem türelmesen, kitartóan terelgeti a vadász felé. Nem esik neki, nem teríti le, nem bántja, ugyanakkor kellően bátor ahhoz, hogy az első ránézésre kevésbé terelgethető vadak is elinduljanak a megfelelő irányba. Kivár. Nem sürgeti az eseményeket, de a reakcióideje döbbenetes. Gyakorlatilag azonnal mozgásba lendül, amit elérkezettnek látja a pillanatot. Elképesztően csendes, visszafogott. Semmiféle felesleges zajt nem csap. És mindennek tetejében fáradhatatlan. Nem ismer kimerültséget, és nem ismer lehetetlent. Az elszántságának mértékével csupán az elköteleződésének a foka képes felvenni a versenyt. Alázatos a hivatásával szemben, miközben minden mozdulatából a profizmus árad.

Talán érthető, hogy miért ragaszkodtunk ahhoz, hogy bemutassuk vadászat közben. Ezek a tulajdonságai ugyanis a természetéhez szervesen hozzátartoznak, azaz megfelelő neveléssel a mindennapokban kiaknázhatóak.

Milyen az erdélyi kopó jelleme?

A fentiekből vélhetően azért már egészen jól kirajzolódott a mindenképpen beszédes kép. Az erdélyi kopó határozott nevelést igényel, de ez nem egyenlő a keménykezűséggel. Az agressziót, az ordibálást és a fenyítést abszolút nem viseli jól. Ráadásul egy idő után még csak komolyan sem veszi a fenyegetést, sőt akár még meg is sértődik, mind kezelhetetlenebbé válva. Tehát ez nem az az út, amin érdemes elindulni. A határozottság tulajdonképpen a következetesség szinonimája ebben az esetben. A nevelés szabályokon alapul, akárcsak a közös élet. Ha ezek a szabályok kőbe vésettek és sérthetetlenek, a betartásuk és betartatásuk elsődleges, akkor olyan keretekké léphetnek elő, amik fix igazodási pontként szolgálhatnak a kutya számára. Ellenkező esetben amúgy pillanatok alatt képes a gazdi fejére nőni, mert hogy észben épp úgy nem szenved hiányt, mint mancsra esettségben.

Az elegancia árad a jelleméből, a nemesi múlt minden elnyújtott, atletikus, kecses mozdulatában megmutatkozik. A tisztelet az esetében nem jár automatikusan. Ki kell érdemleni. De ha ez sikerül, akkor onnantól fogva az örökké tartó hűség borítékolható. Mindennek ellenére a ridegség vagy a távolságtartás abszolút nem jellemző rá. A szeretetteljessége már-már megható, amihez nem mindennapi védelmező ösztön is társul, úgyhogy házőrzőnek sem utolsó. Türelmének, nyugodtságának köszönhetően a gyermekek nagy barátja, akik között belőle is pajkos kölyök válhat – életkortól függetlenül. Abszolút nem ugatós, számára a hangjelzés mindenkor komoly jelentőséggel bír, ezért aztán csak akkor él ezzel a lehetőséggel, ha konkrét közölnivalója van.

Nem lakásba való fajta ez kétségtelen, és a póráz nélküli sétáltatás sem kifejezetten jó ötlet az esetében. A behívás megtanítása a legelső, amit érdemes kipipálni, mert öntörvényűsége a vadászösztönével kombinálva nem mindig a legjobb párosítás. Foglalkozást igényel, ahogy ezt már szóba hoztuk, viszont nem pusztán fizikai értelemben. A szellemi kapacitását is célszerű kihasználni, azaz élni az esze adta előnyökkel. Viszont ha a körülményei optimálisak, akkor a szeretete tényleg nem ismer határokat!