Minden egy helyen, amit a hörcsögökről tudni szeretnél! – I. rész

hörcsög

A hörcsögökről alkotott általános vélemény többnyire szélsőséges. Vannak, akik imádják ezeket a szőrös gombócokat, mások rossz tapasztalatra hivatkozva tartózkodnak tőlük, vagy leginkább a fogaiktól. De akkor most mi az igazság? Jó ötlet a rágcsálók ezen családjából választanod magad mellé hűséges társat, vagy ideálisabb, ha tovább keresgélsz?

A hörcsögök hírhedtsége nem megalapozott!

Tény, hogy idegen élőlények ketrecébe nem ildomos csak úgy belenyúlkálni, mondván, hogy milyen édesek az ott lakók. Persze, hogy a szívére veszik a rágcsálók (is), ha vadidegenek próbálják simogatni, dédelgetni őket. Ugyan akadnak extrán kezes példányok, akik még ezt a hatást is jól viselik, de azért akkor is érthető az ellenreakció. Ami nem egyszer a betolakodó ujjbegyek ellen intézet harapás.

A másik tény, ami rossz hírét kelti a nemzetség tagjainak, hogy hangosak. Nyilván minden relatív, így az is változó, hogy kinek-mekkora zajszint tolerálható jól. Sokan meglepődnek azon, hogy napközben mennyire végtelenül nyugodtak a hörik, aztán ahogy beköszönt az est felbolydul a méhkas, helyett a ketrec. Viszont éjszakai állatok lévén a hörcsögök a sötétség fátylának lehullása után érzik magukat elemükben. És igen. Ilyenkor rohangálnak, hajtják a mókuskereket, ide-oda futkosnak a forgácsban, és ha vannak játékaik, akkor azokat is kezelésbe veszik. Ez olyasvalami, ami nem megváltoztatható, hanem egyszerűen elfogadásra váró életmódbeli tényező.

Arany vagy törpe?

 

Kis hazánkban az elmúlt években az aranyhörcsög (vagy ismertebb nevén szíriai hörcsög) és a dzsungáriai törpehörcsögök a legkedveltebbek. A kereskedések nagyrészt e két fajtából tartanak néhány egyedszámból álló populációt.

Az üvegterráriumban egymás-hegyén hátán lótó-futó népségből kiemelni egyet-egyet nem olyan könnyű feladat. Mi alapján érdemes ráböknöd a választottadra?

Az aranyhörcsögök 10-14 centiméteresek átlagban, ami azért lényeges infó, mert kicsit lomhábbak a mindössze 5-7 centiméteres törperakétákhoz képest, akik elképesztő mennyiségű energiával rendelkeznek.

Persze kivételek mindig akadnak, de a jelentősebb testméret azért nagy valószínűség szerint nyugodtabb természetet takar.

És ha már a számoknál tartunk. Azzal az eggyel jó, ha tisztában vagy, hogy a hörcsögök átlagos élettartama 2-3 év, ami a törpék esetén jóval kevesebb is lehet. Hogy mitől függ mindez? Egyrészt a genetikától, amire nincsen ráhatásod és amibe nagyon bepillantást sem nyerhetsz. Másrészt természetesen rajtad és azon, hogy mennyire ideális körülmények közé kerül a kis kedvenc.

A túltenyésztés erre a területre is betette a lábát, aminek a végeredménye idegrendszerileg gyenge példányok ezreinek világra jötte. Így aztán, amikor a kiválasztásra kerül a sor, akkor jó, ha kicsit megfigyeled a kiszemeltedet. A szőr állapota roppantul beszédes. A kopasz foltok betegségre utaló jelek is lehetnek. A természetes viselkedés része az ide-oda rohangálás, az élénkség, az aktivitás. De ugyanazon mozdulatok rendszeres ismétlése egyáltalán nem rendjén való.

Az is nagyszerű ötlet, ha a tenyeredbe ülteted jövendőbeli lakótársadat, akit így szemtől szemben alaposan meg tudsz vizsgálni és a reakcióit is egy az egyben felmérheted.

Az agresszió, mint habitus abszolút kerülendő, de az is igaz, hogy az apró helyen összezsúfolt egyedek pusztán a frusztráltság miatt is hajba, akarjuk mondani szőrbe kaphatnak egymással.

Egymásra találtatok, jöhet is a lakberendezés?

Inkább a fordított sorrendet javasoljuk. Még mielőtt hazaállítanál új kedvenceddel jó, ha el- és berendezed az otthonát. Így a hazaszállítás sokkját már teljesen nyugodt körülmények között pihenheti ki.

A nagy mozgásigény miatt minél nagyobb terráriumra voksolsz annál jobb. A rácsos ketrec azért ideálisabb döntés, mint az üveg terrárium, mert így hörcsögöd szabadabbnak érezheti magát. Persze ebben az esetben mindenképpen érdemes résen lenned, hogy a rácsok közötti réseken ne tudjon meglógni szabadság szerető szőrgombócod.

Ha megvan a lak, akkor jöhet a “bélés”. Forgács vagy szalma a legjobb alap, amivel behintheted a terrárium alját. Napjainkban már illatosított forgácsok közül is válogathatsz, ha ezt érzed komfortosabbnak.

Külön itató és etető elengedhetetlen része a kerek egésznek, és akár egy házikóval is feldobhatod a mini otthont. De utóbbi nem létszükséglet, ugyanis majd látni fogod, hogy hörcsögöd mindenféle teketória nélkül, pillanatok alatt bevackolja magát az almába.

Az alom tisztítására hetente minimum egyszer ildomos időt és energiát szánni. Amint megtörtént a csere bevált taktika azonnal visszatenni az etetőt, ugyanis kedvenced némileg stresszesen fogadhatja a számára teljesen újnak és abszolút idegennek tűnő környezetet. Ennek jelei, ha fel-alá rohangál nyugtalanul, kapar a ketrec sarkában és kutatja az elásott elemózsiákat. Ha van honnan venni utánpótlást, akkor sokkal hamarabb megbarátkozik a tiszta közegével, amit aztán újra a maga ízlése szerint felforgathat.

A mókuskeréken túl is van élet

Mégpedig a hörcsögök számára is! Számtalan játék közül válogathatsz, amikkel megörvendeztetheted kedvencedet. Érdemes minél izgalmasabb alternatívákkal előrukkolnod azért, hogyha szőrgombócod épp unatkozik, akkor tudjon mihez nyúlni és mondjuk ne a környezetét akarja felforgatni, lebontani.

A különböző mászófalak nagyjából megunhatatlan terepet borítékolnak a folyamatos elevenséghez. De elárulunk egy titkot: egy egyszerű WC papír vagy papírtörlő gurigával, esetleg sima selyempapírral is óriási sikert érhetsz el.

A terráriumon kívüli futkosás is jó móka, viszont ebben az esetben olyan körülményeket ildomos teremtened, amik szökés biztosak. A hörcsög labda e célból kiváló szerzemény, amiben kedvenced őrült módjára rohangálhat le-fel, alapvetően szabadon, mégis abszolút lekövethető formában.

Evés-alvás a hörcsögjó körforgás

Akkor most vegyük górcső alá a két leglényegesebb életterületet (a hörcsögök szempontjából legalábbis mindenképpen): az evést, és a pihenést.

Naponta nagyjából 10-15 g eleséget igényel egy kifejlett, felnőtt hörcsög. Az étek értékességét sokszínűsége csak növeli. A változatosság jegyében adhatsz magokat, szárított gyümölcsöket, friss, aprított zöldségeket. A répa, az alma és a zellerszár a legtöbb rágcsálónak nagyon is a fogára való.

És most kapaszkodj meg: az állati fehérjéket se felejtsd ki a repertoárból. A vadon élő hörcsögök ugyanis simán fogyasztanak különböző rovarokat például tücsök, lisztkukac. De hetente egyszer, kis mennyiségben akár csirkehúst is szervírozhatsz.

Ami lényeges, hogy a fehérjéket ne egyszerre tálald a gyümölcsökkel, zöldségekkel, mert ez a kombináció könnyedén hasmenéshez vezethet.

A nedves növények (harmatos, deres fű vagy lemosott lucerna) tiltólistásak! A virágok vagy az emberi fogyasztásra (is) alkalmatlan zöldek szintén nem valóak az etetőbe. A k betűs zöldségek egy része felfúvódást okozhat, így például jobb, ha a krumplit, karfiolt vagy karalábét meghagyod a levesbe.

Kedvenced vizét naponta, kétnaponta érdemes cserélned, még a frissen, lédúsan adott gyümölcsök/zöldségek mellett is, melyekből egyébként a folyadékigényének nagy részét ki is elégíti.

A hörcsöglét egyik elengedhetetlen momentuma az ásás. Az alomban például tetemes mennyiségű étel bújhat meg, hörcsögöd áldozatos munkája nyomán. Már csak emiatt is hangsúlyos a rendszeres takarítás, hiszen a maradékokat előbb-utóbb megeheti a penész vagy más, sokkal kevésbé kívánatos létforma.

Tovább is van, mondjuk még?

A hörcsögökkel kapcsolatban, ha nem is kifogyhatatlan a tudástár, de rengeteg információ áll rendelkezésre ahhoz, hogy tökéletes körülményekkel kényeztethesd kedvencedet.

Jelenlegi írásunkban épp csak a kezdeti lépésekhez adtuk meg a lendületet, de bőven akad még a témában érdekesség, útmutatás, tapasztalat kovácsolta jótanács.

Így aztán a következő részben tovább tágítjuk a hörcsögök izgalmas életének univerzumát.