Nagy macik nyomában IV. rész – Német dog a szelíd óriás

német dog

A német dog vagy más néven dán dog a világ legnagyobb kutyafajtája. Túlzás nélkül állítható, hogy gigászi megjelenéssel büszkélkedik. Az impozáns, sokak szemében rémisztőnek ítélt külső, azonban barátságos belsőt takar. Mint ahogy azt már cikksorozatunk előző részeiben is bebizonyítottuk, semmit sem jelent az óriási méret. Mert a lélek még hatalmasabb kincseket rejt. S ez alól nem képez kivételt jelenlegi írásunk főszereplője sem: markáns állkapocs ide, mérlegeket kiakasztó testsúly oda.

A német dog szívének középpontjában a gazdája áll

Természete nyugodt, békés. Mindennapjaiban harmóniára törekszik. Szeretete határokat nem ismer. Gazdájához mindenek felett ragaszkodik. Az egyedüllétet nem viseli jól. Akkor érzi magát elemében, ha a szeretett személyek körében tartózkodhat. Visszafogottságához könnyű kezelhetőség társul, így a nevelése nem jelenthet kihívást.

Ám annak ellenére, hogy engedelmes, és figyelmes abszolút nem szolgalelkű. A maga akaratossága megvan, szóval igazi kis egyéniség, ami egyébként még bájosabbá varázsolja. Nagy termete nem egyszer visszatetszést kelt az emberekben. Rémisztőnek, félelmetesnek tartják, pusztán a külseje, s elsősorban gigászi paraméterei miatt. Csak kevesen veszik a bátorságot na meg a fáradtságot, hogy közelebbi ismeretséget kössenek vele.

 

Nyilván a távolságtartás ösztönös reakció. De a kolosszus idomok vajszívet és jó lelket rejtenek. Szóval megéri leépíteni az előítéleteket. Az biztos, hogy dán dog gazdiként az elutasítás vagy a furcsa megnyilatkozások mindennapi tapasztalatokként jelentkezhetnek. De ezekkel nem érdemes foglalkozni. Aki nyitott és érdeklődő úgyis leküzdi a kezdeti riadalmát. Mások pedig, akik kisméretű kutyáikat vagy önmagukat féltik, valószínűleg maradnak a nagy ívben kikerülés stratégiája mellett. A legfontosabb, hogy ha ilyet élsz át, akkor ne vedd a szívedre! Ez nem rólad vagy a kutyádról szól, sokkalta inkább a többiekben bujkáló félelmekről.

A német dog őrző-védő feladatokra teljesen alkalmas. Eleinte gyanakvó az idegenekkel szemben, viszont a hangját ritkán hallatja. Sem az ugatás, sem a morgás nem jellemző az esetében. Mondjuk az is igaz, hogy viszonylag kevesen mernek packázni vele, tehát egy-egy kíváncsiskodó el sem jut arra a szintre, ahol a kutya ösztönei magasabb fokozatra kapcsolnának. A fajta ingerküszöbe egyébként nagyon nehezen léphető át. Agresszióra abszolút nem hajlamos. Emberekkel, állatokkal egyaránt megbízhatóan, stabilan viselkedik.

A dán dog határozottan szereti a gyerkőcöket, s a gyermekek is rajonganak érte. Miért is ne kedvelnék, amikor jóformán bármit meg lehet vele csinálni, akár még a hátán is lovagolni? Igaz utóbbi játék azért nem tartozik az ajánlható variációk közé, hiszen a kutyus gerincének védelme elsőbbséget élvez. Ami, viszont ebben a témában mindenképpen figyelemre méltó, hogy a német dog elviseli, tűri, sőt jóformán szereti a dögönyözést, birkózást, mókázást. Ráadásul ismeri a határait, tehát nem viszi veszélyesen túlzásba a lelkesedést.

A német dog kilóg a nagy macik sorából

A dán dog testsúlya általában 90 kg körüli, igaz ezt az értéket is meghaladhatja. A kanok marmagassága kb. 80 cm, míg a szukáké 72 cm. A tartása büszke, a megjelenése impozáns, egyáltalán nem mackós. Arányos vonalakkal, erős, elegáns tartással rendelkezik. Sokan úgy tekintenek rá, mint egy középkori szobor-remekre, s valóban nem egy művészeti alkotás őrizte már meg a fajta egyedülálló kisugárzását.

Kedvesség és báj a dán dog lét mindezekkel együtt jár

A tenyésztők számára egyértelműen követendő cél a fajta kedvességének, barátságosságának megőrzése. Szerény természete egy az egyben ellensúlyozza hatalmas méretét. Így aztán nem meglepő, hogy világszerte óriási népszerűségnek örvend.

Nyugodt temperamentuma hamisíthatatlan családbarát fajtává varázsolja, igaz a mai napig akadnak olyan “tulajdonosok”, akik státuszszimbólumként tartják.

Engedelmességének, hűségének köszönhetően akár még terápiás célokra is betanítható.

A hatalmas méretek előre vetítik, hogy a dán dognak mindenből kicsit többre van szüksége az átlagosnál. Nagyobb helyre, jelentős mennyiségű mozgásra és persze az etetőtál teletöltése sem lehet kérdéses.

Egyes példányok öt éves koruk előtt elpusztulnak, s csak nagyon kevesen élik meg a tizedik életévüket. Ha a tenyésztő az egészség megőrzésére koncentrál, mint egyetlen, lényeges célkitűzésre és nem a minél gigászibb méretek elérésére, akkor az élethosz jelentősen megnövelhető.

Kölyök korban érdemes féken tartani a mozgásvágyát, és korlátozni a sétálás, játszás mennyiségét, hogy a csontok, ízületek és inak megfelelően tudjanak kifejlődni. Ugyanakkor felnőtt korban létfontosságú a napi rendszerességű aktivitás, az ízületek, inak bemelegítése. A legjobb, ha póráz nélkül is, szabadon rohangálhat, futkoshat. Viszont a lépcsőzés egyáltalán nem tesz neki jót, tehát a lépcsőfokok megmászását érdemes elkerülni.

A dán dog szeretettel teli, kedves, ugyanakkor következetes nevelést igényel. És olyan gazdát, aki méretei ellenére képes meghúzni a határait és fenntartani egy tiszteleten alapuló kapcsolatot. Így a fajta pozitívumai, mint a tavasszal nyíló virágok gyönyörűen kibontakozhatnak.

A fajtának elengedhetetlen igénye a közelség. A gazdi szeretete, törődése, a fizikai kontaktus. Konkrétan kifejezetten kedveli a bújást, ha ölelgetik. Ez néha komoly fizikai próbatételt jelent a gazdik számára, hiszen amikor egy kilencven kilós kutya megindul örömében, akkor bizony némi tartás nélkülözhetetlen, mert még a végén borulással zárulhat a találkozás.

A dán dog hajlamos a nyáladzásra. Mivel, ahogy azt már kifejtettük számára létszükséglet a fizikai kapocs fenntartása és folytonos megerősítése, így a napi többszöri nadrágcsere gazdiként borítékolható.

Mi jellemzi a dán dogos életstílust?

Szeretet, kötődés, kedvesség, nyugalom és együttlét. Nagyjából így foglalható össze mindaz, amit a német dog képvisel, igényel és nyújt.

Nem lakásba való kutya, többek között mérete miatt sem, de természetesen a lépcsők is problémát jelentenek a számára. A legjobb kuckónak egy földszinti, kertes ház tekinthető, ahol bátran kiélvezheti a kinti lét örömeit, ugyanakkor kellő nagyságú hely áll a rendelkezésre ahhoz, hogy megpihenjen. Mivel számára a gazdi közelsége lételem, így a legideálisabb, ha a pihenőhely a ház belsejében terül el. Csak hogy tényleg mindent és mindenkit szemmel tarthasson.

Gigászi méretei megkövetelik a kellő mennyiségű és minőségű mozgást. A német dog nem az a fajta, ami ide-oda ugrál, nem is kifejezetten előnyös a számára. Vadászkutyának ugyan sokan tartották egykor, de a kutyás sportok többségére alkalmatlan.

A gyomorcsavarodás az egyik leggyakoribb egészségügyi probléma, ami felbukkanhat az életében. Éppen ezért az etetések után kötelező a pihenő megtartása. Az étkezést nem tanácsos egyszeri alkalomra szűkíteni. A legjobb, ha a kutya két részletben juthat hozzá, tetemes mennyiségű eledeléhez. Aztán az evés után következhet a pihenés. Így a gyomor épsége megőrizhető.

A sétáltatást éppen ezért célszerű vagy etetés előtt levezényelni, vagy jóval a táplálás után.

A dán dog roppantul barátságos más állatokkal. Viszont érdemes odafigyelni a méretkülönbségekből adódó esetleges problémákra. Például nem vitás, hogy nagyszerűen hangzik egy jó kis birkózás vagy kergetőzés egy másik kutyával. De ha túlzóan nagyok a testbéli különbségek, akkor ez erőnlétben is hamar kiütközhet, ami nem várt kellemetlenségekhez vagy konfliktusokhoz vezethet. Jó résen lenni, és ha szükséges közbeavatkozni, mielőtt még véletlenül valamilyen baleset történne.

Ugyanezen megfontolásból jó, ha a gyerkőcök is figyelembe veszik a kutya nem mindennapi testi adottságait. Mert lehet, hogy ő csak szeretne ráfeküdni az egyik gyermekre, ám kilencven kilójával ez nem biztos, hogy a legnagyobb komfortot kínáló ötlet.

Tudatos neveléssel és odafigyeléssel, azonban a szeretettel teli, nyugodt, harmonikus, boldog dog élet garantálható!