Nagy macik nyomában XIII. rész – Az amerikai akita a második világégés után vetette meg mancsait a tengerentúlon!

Az amerikai akita jóval erőteljesebb, és nagyobb, mint földije, az akita inu. Ami az előddel közös az a karakteres vadászösztön, hiszen az ősöket előszeretettel alkalmazták medve, vaddisznó és szárnyas vadászatokon. Manapság családi kutyaként hódítja meg az érte rajongók szívét, pedig azért nem kifejezetten könnyű eset, bár az tény, vele soha, egy pillanatig sem unalmas az élet!

A banalitásokon mulat és figyelembe se veszi őket!

Szép dolog az apportírozás meg a mutatványozás, de nem az amerikai akita számára. Büszkesége, méltóságteljes viselkedése a méltánytalan feladatok és kihívások befogadását nem teszi lehetővé. Magyarul intelligenciája és fizikai adottságai együttesen bármire képessé teszik. A kérdés csak az, hogy mire hajlandó, miben talál kellő motivációt és értelmet? Mert a teljesen logikátlan, legfeljebb csak a gazdinak örömöt okozó tevékenységekért nem, hogy nem rajong, hanem egy az egyben ignorálja őket. Akárcsak azokat a parancsszavakat, amiket feleslegesnek és céltalannak talál. A függetlensége tehát hatalmas, legalább akkora, mint az akaratossága. S bizony önmagában ez a két jellemvonás hűen tanúskodik arról, hogy nem egyszerű eset. Önfejű, makacs, megvan a saját véleménye mindenről, és amúgy elgondolásán nehezen változtat. Ám azért mégsem nevezhető kezelhetetlennek, de tény, hogy rá kell érezni arra, hogy milyen módon puhítható meg. S a titok nyitja nem az agresszióban vagy szigorban rejlik. Épp ellenkezőleg. Utóbbi kettő megnyilvánulási formát nem tűri el.

Tanulékonysága és sportossága tökéletesen alkalmassá varázsolják a különböző kutyasportokra, csak épp kemény feje nem hajtja ebbe az irányba. Azért létezik megoldás erre a fogós helyzetre. A legfontosabb, hogyha a kutya megtalálja az adott feladatban a motivációt, akkor többet nem kérdőjelezi meg annak létjogosultságát. Az inspirációt, s annak módját, azonban a gazdinak kell kitalálnia és kitapasztalnia, ami akár hosszadalmas folyamatot is jelenthet. Persze érdemes végigjárni ezt az utat, mert ha megvan, hogy mitől lágyul el az amerikai akita, akkor a gazdinak nyert ügye van.

 

Domináns fajta, s fenti jellemvonásaival együtt nem könnyű eset. Ezért aztán kezdő és/vagy tapasztalatlan kutyásoknak egyáltalán nem jó választás. Eszessége miatt hamar ráérez a kiskapukra, a gyenge pontokra és nem rest kihasználni az általuk feltárulkozó lehetőségeket. Szóval a nevelése egyrészt gyakorlottságot, másrészt következetességet igényel. Amit egyszer nem szabad, azt nem szabad és nincs kivétel. Mert a kivételre úgy tekint, mint egy új törvényre, s a jövőben kizárólag ehhez tartja magát. Ez a nem mindennapi helyzetfelismerő képessége is okosságát fémjelzi.

Megfelelő szocializációval, és hozzáállással hűséges, lojális társ nevelhető belőle, aki rajong a szeretteiért és odaadásával adózik a rá fordított időért és energiáért. Ám az tény, hogy ehhez a gazdi kitartása, elszántsága is szükséges.

Védelmező tulajdonsága miatt óvja azokat, akiket szeret, s minden körülmények között kitart mellettük. Olyan teljesítményre képes, ami akár versenysportolóvá is tehetné, de ahogy említettük ez akkor valósítható meg, ha értelmesnek és hasznosnak nyilvánítja a számára kijelölt feladatot.

Na és mi a helyzet a többi élőlénnyel?

Az amerikai akita épp olyan különc, mint az akita inu. Nem igényli a kutyatársaságot, egyéb állatokról nem is beszélve. A macskákat alapjáraton zsákmánynak tekinti, ami erőteljes vadászösztöne miatt nem túlságosan bizalomgerjesztő tényező. De természetesen még mielőtt az általánosítás vermébe esnénk fontos kihangsúlyozni, hogy neveléssel abszolút jó mederbe terelhetőek az ösztönei. Ilyen módon a cicákkal is normális kapcsolatot képes kialakítani és a kutyákat sem marja el maga mellől. De azt kár lenne tagadni, hogy számára a falka a gazdit és a legközelebbi családtagokat jelenti.

A gyerekekkel jól kijön, de csak ha a közvetlen családjához tartoznak, s a túlzott vadulásokat ekkor sem szereti. Idegenek közelségét nem viseli jól, nem tartozik azon kutyák közé, akiket bármikor lehet húzni-vonni, simogatni. Tisztes távolságot tart az ismeretlenektől, s amúgy ezt, az általa megszabott határvonalat nem célszerű átlépni. A legjobb elfogadással kezelni érdekes stílusát.

Magányos farkas típus, de nem az egyedüllét értelmében. A nyugalmat mindenkor előnyben részesíti, a nyüzsgés, a zsúfoltság és a túl sok inger nem az ő világa. A békére voksol, ugyanakkor nem kultiválja, ha magára hagyják és nem foglalkoznak vele. Független lény lévén talál magának elfoglaltságot, ez azonban szinte biztos, hogy nem gazdibarát variáció.

Bátor, erős, rettenthetetlen, de agressziót nem mutat még az idegenekkel szemben sem. Felméri már a távolból a felé közelítőket, de harapásra nem hajlamos, képes fékezni magát. Így aztán őrző-védő kiképzésre nem túlságosan alkalmas, arról nem is beszélve, hogy az szinte biztos, hogy értelmét sem lelné az ilyesfajta időtöltésben.

Barátságos, érzékeny, lojális. Ha egyszer odaadta a bizalmát, a szeretetét a gazdájának, akkor hihetetlenül mély érzésekről tesz tanúbizonyságot. A kötelék ettől a perctől kezdve elszakíthatatlan!

És hogy hogy reagál az erőltetésre? Makacssággal, elfordulással és teljes bizalmatlansággal. Pont ugyanígy nyilvánul meg az agresszióval szemben. Gyengéd kezű és szívű gazdira van szüksége, aki tolerálja furcsaságait, el is fogadja azokat, ám konzekvens türelmével mégis képes meghajlítani a “vasakaratot”.

A nagy Japán kutya jócskán eltér ősétől!

Az amerikai akita igazi nagyágyú közeli rokonához képest, hiszen 71 centis marmagasságával és nagyjából 55 kilójával (kanok esetén) bőven lehagyja az akita inut. Amerikában egyébként a tarka, maszkos egyedek a legkedveltebbek. A szőre határozottan dúsnak mondható, mely helyenként inkább közepes hosszúságú.

Viszont túl a fizikumon az is egyértelműen látszik, hogy a II. világháború előtt e két fajta egynek számított. Aztán a tengerentúlra hazatérő katonák magukkal vitték a különleges akitát, majd ízlésüknek megfelelően tenyésztették tovább. Így a jellembeli hasonlóságok letagadhatatlanok! A vadászösztön dominanciája is megmaradt, ami az amerikai fajtánál még erőteljesebbnek tűnik impozáns méretei miatt.

Érdekes amúgy, hogy ennyire eltérően alakult a két fajta sorsa és fejlődése, hiszen az akita inu kecsességéhez képest roppantul látványos az amerikai akita erőteljessége. A háttérben az az ok is állhat, hogy jó darabig Japánból nem érkezett tenyészállat Amerikába, így az ottani vérvonal változott, fejlődött tovább. S amikor újra lehetővé tették a “cserét”, olyan nagyfokúvá vált a különbség, hogy már nem lehetett egy lapon emlegetni a két fajtát.

A szőrzet ápolása egyébként mindkét fajta esetében azonos. Durva, rövid, öntisztuló fedőszőrzettel rendelkeznek, így főként vedlési időszakban elengedhetetlen a fésülés, az aljszőrzet cserélődésének felgyorsítása érdekében.

Az amerikai akita nem követelőzik, de igényeket támaszt!

Nem az a típus, aki toporzékolva hisztizik a sétáért. Ettől függetlenül, már csak méreteiből kiindulva is, óriási szüksége van a megfelelő mennyiségű és minőségű mozgásra. Két miniatűr kör nem ebbe a kategóriába tartozik. A helyzetet két egyéb, fent már ecsetelt tényező is bonyolítja: egyrészt nem rajong a kutyafuttatóért és a többi eb társaságáért, másrészt nem szereti a kutyasportokat. Szóval egyik variáció bevetésével sem tudható le a kimozgatás. Így aztán maradnak a kiadós, távolságban sem csekély séták, kirándulások és túrák, amikért nagyon hálás. Főleg, hogy így kizárólag azokkal töltheti az idejét, akiket örök hűséggel szeret.

Fontos! A domináns vadászösztön miatt nem célszerű póráz nélkül sétáltatni a természetben, mert egyetlen másodperc elegendő ahhoz, hogy utánairamodjon egy számára prédának tűnő kisállatnak. Ilyenkor a behívás jóformán esélytelen hadművelet. Jobb a biztonság, hasznos kellék a hosszú póráz.

A boldogulás elengedhetetlen feltétele az ideális szocializáció, és természetesen a már sokat emlegetett, szeretettel átitatott konzekvencia. Ha mindez adott, jókora türelemmel és elfogadással fűszerezve, akkor a hűséget, odaadást eredményező siker nem maradhat el!