Porondon a magyar kutyafajták – III. rész

agár

Az előző két részben sorba vettük a magyar kutyafajtákat. Megtudhattad, hogy a puli és a mudi miben különböznek egymástól, vagy hogy a komondor bár nem kedves, de a hűsége megkérdőjelezhetetlen. Az is napvilágot látott, hogy sem a kuvasz, sem az erdélyi kopó nem lakásba való, ellenben a magyar vizsla akár a négy fal között is jól érezheti magát – kellő mennyiségű mozgással a mancsaiban.

Hamar lerántottuk a leplet a drótszőrű magyar vizsla megszületésének körülményeiről. De nem hallgathattuk el a tenyésztés esetleges bökkenőit sem. Ezt a témát jelenlegi cikkünkben tovább boncolgatjuk még. Viszont, ha ismerős vagy a kutyafajták világában, akkor észrevehetted, ahogy arra utaltunk is, hogy egy tipikus magyar nemzeti négylábú kincs kimaradt a felsorolásból. Vajon melyik fajtára gondolunk? Mi a tipped? Na jó, találgatás helyett a porondra szólítjuk “utolsó” versenyzőnket!

A magyar agár egyetlen szempillantás alatt felgyorsul

A magyar agár, ma is ismert fajtája Magyarországon alakult ki, eleink fennhatósága alatt. Eredete, az erdélyi kopó történetéhez hasonlóan a távoli múltba nyúlik vissza. Az agárról köztudott, hogy a legősibb vadászkutya fajta. Ötezer évvel ezelőtti sumér falfestmények, ékszerek, műalkotások tanúskodnak jelenlétéről és kedveltségéről. A mai agárfajták egyetlen őstől származnak. Az egyiptomi agár a tengeri kereskedelem útján jutott el a világ számos pontjára.

A sztyeppék vadállományának vadászatához a gyorsaság elengedhetetlen. A vadászok lovak hátán hajtották az űzött vadat, míg kutyáik futva mutatták az utat. Ez az időszak az agár aranykorának is tekinthető, akárcsak a XVIII. XIX. század, amikor a bőséges vadállománynak hála a vadászatok sztárjává vált. Ebben a periódusban egyértelműen a magyar agár számított az igazi nemzeti kutyafajtának.

A XX. században az angol agár behozatalával nagymértékben csökkent a népszerűsége. Ráadásul a keresztezések következtében a hagyományos magyar agárból alig maradt fenn. Még jó, hogy ez a keresztezési őrület nem hatott meg mindenkit, így aztán egyes tenyésztők, valamint területek ragaszkodtak a tradíciókhoz, na meg persze a magyar agár tiszta véréhez.

Szőrzetének színvilága számos árnyalatot egyesít. Edzett, ellenálló, kimeríthetetlen, ezért aztán fáradhatatlan, kitartó és hihetetlenül gyors. Nem meglepő, hogy a versenypályák rettegett indulója, hiszen általában övé a pálma.

Értelmes, intelligens, ugyanakkor tartózkodó természetű. Élénk, aktív, házőrző ösztönei a helyükön vannak, de annyira sohasem harapódzhat el egyetlen helyzet sem, hogy harapóssá, agresszívvá váljon.

Értelmének köszönhetően jól tanítható, hűsége megingathatatlan. Rengeteg mozgást, mozgatást igényel, így aztán nem a lakáskutyák családját gyarapítja.

A tenyésztés nehézségei?

Úgy tűnhet, hogy a magyar kutyafajták “megőrzése” pofonegyszerű feladat, ám ez ennyire nem egyszerű.

Jól példázza a felmerülő problémákat az erdélyi kopó vagy éppen a magyar vizsla helyzete. Előbbi túlságosan kevés figyelmet kap, hiszen a vadászati célok ma már nem meghatározóak. Ettől függetlenül nemzeti, kulturális kincsünk, tehát kutyakötelességből is odafigyelést érdemelne. Míg utóbbi példa, ahogy azt előző cikkünkben már említettük arra mutat rá, hogyha a tenyésztés kikerül a szakértő kezekből, akkor az országhatárt elhagyva egy igazi, magyar fajta végül más vidéken válhat tenyésztetté. Ott ahol kellő törődést kap a fajta, és a fajta különlegességeinek továbbörökítése.

Tény és való, hogy mai, modern világunkban szembe kell nézni azzal a fordulattal, hogy az idők változnak. A vadászat átalakult, nemcsak a stílus tekintetében, hanem a gyakoriságát illetően is. Vagyis azok a fajták, amik főleg ezen a területen teljesítettek kimagaslóan kicsit ott találhatják magukat ahol a part szakad. Hiszen az ösztönkészletük afelé hajtja őket, ahol meglelhetik örömüket, azaz a hajtás, levadászás boldogságát.

De miként oldható fel ez a látszólagos gordiuszi csomó?

A vizsla, a kopó vagy éppen az agár nyugodtan, sőt bátran tartható olyan környezetben, ahol a zsákmányszerzés nem megoldott. Ha és amennyiben a “pótlás” kivitelezhető. Azaz olyan feladatokat érdemes számukra keresni, és találni, melyek végrehajtása során kiélhetik az ösztöneiket. Ezzel nem kevés stressztől szabadulhatnak meg, ráadásul kiteljesedhetnek abban az életérzésben, amire ők hívattak, születtek.

Ugyan a magyar vizsla kellő fárasztás mellett akár lakásban is jól érzi magát, a kopó és az agár nagy területet igényel. Az apportírozás, az agility vagy éppen a különböző versenyszerű futtatások nagyszerű mókának bizonyulhatnak: gazdik és kutyáik számára egyaránt. A rendszeres foglalkozás, a kutyára áldozott mennyiségi és minőségi idő ezerszeresen megtérül. Hiszen, ha a négylábú kiélheti az ösztöneit, ha szabadjára engedheti mindazt az ősi szellemiséget, ami benne rejtőzik, genetikai szinten, akkor tulajdonképpen garantálható az egészség, a vidámság és a boldogság. Mert ennyin múlik az egész.

Azaz hiába változnak a trendek, és hiába alakul át a kis és nagy világ, mindig akadnak új utak, olyan ösvények, melyek bejárásával tovább éltethetőek az ősi értékek. Márpedig a magyar kutyafajták mindegyike számtalan akár évezredes múltra visszatekintő kincset tartogat a jelenkor számára.

A nemzeti, kulturális örökség részét képező fajták a fentiek fényében úgy élhetnek tovább, hogy ösztöneiket megőrizve teljesedhetnek ki a jelenlegi környezet adottságaihoz idomulva, nem megtagadva önmagukat, mégis a közeghez maradéktalanul alkalmazkodva. Ez kizárólag úgy jöhet létre, ha a tenyésztők és a gazdik egy húron pendülve támogatják a hagyományos értékek megőrzését és továbbörökítését.

Mi a helyzet az etetéssel?

Érdemes pár gondolat erejéig kitérni az etetés kérdéskörére. Fajtatiszta kutyáknál sokan úgy vélik, hogy extra figyelmet igényel az eleség kiválasztása, mert az ebek bizonyára érzékenyek. Ez, azonban egy alapjáraton fals sztereotípia, aminek túlságosan sok köze nincsen a valósághoz.

A magyar kutyafajtákra épp ellentétben a fent emlegetett téves elgondolással az a jellemző, hogy jó értelemben véve igénytelenek. Szóval szívesen megesznek nagyjából bármit, ugyanakkor kielégítő mozgatás mellett az elhízás esélytelen a számukra.

A csontok etetésével azért jó csínján bánni, mert könnyedén bélelzáródást okozhatnak a csonttörmelékek. Ez, azonban nem fajtasajátosság, úgy általánosságban bármilyen négylábú esetén elmondható, tanácsolható. Idősebb korban pedig jobb egy az egyben kerülni a csontokat, hiszen a lelassult emésztés alapban okozhat gondokat, hát ha még megterhelődik a rendszer egy jó adag, nehezen feldolgozható csontszilánkkal.

Természetesen a kiegyensúlyozott táplálás alapjaira mindenképpen ildomos figyelmet szentelni. A szénhidrátok, fehérjék és zsírok megfelelő arányának biztosítása például elengedhetetlen.

Házi koszt vagy táp a tuti?

A házi koszt is megfelelő lehet, ha kellően minőségi alapanyagokból áll, és a fent szóba hozott makrók tekintetében ideális arányszámokat produkál. Viszont az egyoldalú étkezés komoly problémákat, betegségeket hozhat a felszínre.

A táp lényegesen egyszerűbb, gyorsabb és komplexebb megoldás. De természetesen itt sem mindegy, hogy konkrétan milyen típusra szavazol.

Érdemes egyéni kvalitásaid és lehetőségeid fényében megvizsgálni az etetés kérdését és aszerint határozni, ami neked egyrészt kényelmes, másrészt biztonsággal megoldható. Hiszen csak így garantálhatsz kedvenced számára csóválásra méltó etetési körülményeket.