Futás kutyával – így lehet egészséges a közös sportolás

Négylábú kedvencünk igazi hű társunk a mindennapokban, így aztán joggal merülhet fel bennünk a kérdés, miszerint a futás kutyával vajon mennyire tekinthető jó ötletnek. Hiszen a közös sportolás kiváló program lehet, ám csak abban az esetben, ha az az ebnek és a gazdinak is örömet okoz.

Így aztán nagyon körültekintő módon kell eljárnunk és bizony olyan szempontokat is vizsgálnunk kell, amikre elsőként talán nem is gondolnánk. Amennyiben ezt a lépést kihagyjuk, úgy a futás kutyával inkább egy kellemetlen élmény lesz, rosszabb esetben pedig akár sérüléssel is végződhet. Az első és legfontosabb kérdés, hogy kedvencünk testfelépítése és habitusa alkalmas-e egyáltalán a komolyabb megerőltetésre. Kardinális ugyanis szem előtt tartanunk, miszerint bizonyos fajták erre egyáltalán nem képesek, ilyen a mopsz, vagy épp a tibeti spániel is. Ha a futás kutyával egy lényegi eleme lenne mindennapjainknak, akkor tanácsos már úgy kölyköt választani, hogy ezt az igényünket szem előtt tartjuk.

Futás kutyával – a legfontosabb tudnivalók

A tradicionális vadász-, illetve terelőkutyák, a vizslák, foxik, border colliek, németjuhászok kiválóan alkalmasak. Ezzel együtt hiba lenne azt gondolni, hogy egyik percről a másikra hosszú távon is terhelhetők négylábú kedvenceink, hiszen hozzá kell szokniuk a kihívásokhoz. Ráadásul jó néhány tényező is befolyásolja, hogy a futás kutyával épp jó ötlet, vagy inkább érdemes elhalasztanunk azt.

 

Természetesen nem is lehet kérdéses, miszerint mindig csak tökéletesen egészséges állattal szabad sportolni. Ha bármilyen probléma felmerül – legyen az akár egy jelentéktelenebb kellemetlenség -, akkor halasszuk el a kocogást, mert az intenzív mozgás súlyosbíthatja a tüneteket. Ugyancsak ügyelnünk kell az időjárásra. Azt hihetnénk, kizárólag a nagy hideg jelenthet problémát, ám a magas hőmérséklet is megviseli az ebek szervezetét.

Aranyszabályként az mondható el, hogy fagypont alatt, illetve 25 fok felett nem ajánlott a futás kutyával. Ennél alacsonyabb hőmérsékleten is nagyon ügyelni kell a folyadékpótlásra, már egy kellemes koratavaszi napon is álljunk meg többször és itassuk meg az ebet. Ami az étkezést illeti, már kicsit másképp kell gondolkoznunk. Nem szerencsés üres hassal elindulni, ahogy étkezés után sem ajánlott a futás kutyával, már csak a bélcsavarodás esélye miatt sem.

Jó szolgálatot tesz egy futó póráz

Kellő tapasztalat hiányában az első kellemetlen meglepetés már pár száz méter megtétele után eljön, tudniillik a kocogás nagyon könnyen rémálommá válik, ha az állat elkezd húzni. Márpedig a rengeteg inger és már maga a közös program által kiváltott izgalom is erre készteti négylábú barátunkat. Ezért aztán már kölyökkorban el kell kezdeni a szabályos sétára szoktatást, majd miután ezt a kihívást sikerrel vettük, növelhetünk a tempón.

Először csak gyors gyaloglással, majd lassú kocogással indítsunk, ha pedig ezek már teljes magabiztossággal mennek, akkor kezdhetjük el bevezetni a nagyobb sebességet és kezdődhet a futás kutyával. Ilyenkor már az alkalmazott eszközök is sokat számítanak, így mindenképpen ajánlott egy jó minőségű futó póráz beszerzése. A tanulási folyamat során kardinális jelentőséggel bír a következetesség, hiszen eleinte még biztosan lesznek megingások. Ilyenkor azonnal álljunk meg és csak akkor induljunk tovább, ha az állat kizárólag ránk figyel.

Ne váltogassuk az oldalt sem, ez ugyanis összezavarhatja az ebet. Kezdetben tanácsos mindig ugyanazon az útvonalon haladni, így kevesebb újdonság tereli el futótársunk figyelmét rólunk. A közös tempó megtalálása némi türelmet és gyakorlást kíván, ám azt sose feledjük el, hogy a legfőbb cél az, hogy mindketten jól szórakozzunk.

Hasznos a kutya izületvédő alkalmazása is

Az állatorvosok ajánlása alapján egy bizonyos kor felett feltétlenül ajánlott a kutya izületvédő adása, ám ha nagyobb megterhelésnek tesszük ki négylábú barátunkat, akkor ezt már egész fiatalon, akár kölyökkorban is elkezdhetjük. Természetesen a kiegészítő kiválasztásánál, illetve az adagolás meghatározásánál feltétlenül kérjük szakember tanácsait.

Ezekkel a készítményekkel kitolható az az időszak, amíg a futás kutyával még nem okoz egészségügyi problémákat, illetve megelőzhetők a nem kívánt sérülések is. Tartsuk szem előtt azt is, hogy a túlsúly extra terhelést rak az ízületekre, ilyenkor a futás kutyával csak nagyon körültekintően végezhető egészen addig, míg a normál testsúlyát visszanyeri az állat. Annak érdekében, hogy mindent a lehető legmegfelelőbben csináljunk, kiváló módszert jelent, ha elmegyünk egy kutyaiskola – illetve óvoda – képzésére, ahol az alapvető tudnivalókat könnyedén elsajátíthatjuk.